Szalagpinty (Amadina fasciata)

Szalagpinty Magyar neve: Szalagpinty vagy Örvös amandina 
Latin:Amadina fasciata, (Gmelin, JF, 1789)
Német: Bandamadine
Angol: Cut throat Finch , Out Throat Weaver
Dán: Båndfinke
Spanyol: Capuchino de Garganta Cortada
Finn: Viiltopeippo
Francia: Amadine cou-coupé
Olasz: Amadina golatagliata
Lengyel: Amadyna obro¿na
Cseh: Amadina páskovaná
Portugál: Degolado
Alfajok :
Amadina fasciata fasciata
Amadina fasciata alexanderi 
(Abyssinian Cut-throat) 
Amadina fasciata meridionalis 
(Rhodesian Cut-throat) 
Amadina fasciata contigua
Copyright: Roy Beckham
További Szalagpinty képek a nagyvilágban…
Videók az IBC honlapján.

Szalagpinty fajleírása megtalálható Nagy Gábor, Díszmadarak a Lakásban című honlapján!

Azért ragadtam tollat, mert védelmére szeretnék kelni ennek az egyszerűségében is szép madárkának. Nem vagyok koszorús mestertenyésztő, nem büszkélkedem hétvilágra szóló állománnyal, mindössze tartom, és szeretem a madarakat.
Sajnos az utóbbi időben annyi rosszat olvastam az elektronikus sajtón a szalagpintyről. Szeretnék javítani a számomra olyan kedves madárka rossz hírén. Nem instrukciókat, szaktanácsokat írok, hanem a saját tapasztalataimat, történeteimet mesélem el.
A madár leírásával nem is vesztegetném az időt, talán azért sem, mert ezt annyi helyen lehet olvasni, nem akarom ismételni a már unalmas részeket.
A legelső dolog, amire minden cikk, könyv felhívja a figyelmet, az erőegyensúly. Ne tartsuk a szalagpintyet nálánál gyengébb madarakkal, mert még a gyémántgalambot, kanárit is elverik, ha fészkük közelébe megy. A legalkalmasabbak a zebra, rizs, szarkapinty fajok. Az agresszivitásuk megfigyeléseim szerint, a hely szűkülésével növekszik.
Jómagam egy már említett 1x1x2 m-es röpdében tartottam együtt, rizst, zebrát, szalagot, óriás szarkát, kétszínű szarkát, komolyabb konfliktusok nélkül. Igaz összeeresztéskor volt némi nézeteltérés, a fészekodúk miatt, de ezek nem voltak hosszú lefolyásúak.
Fészekodúban nem voltak válogatósak, mindig a legrejtettebb helyen lévő odút foglalták el, még ha nem is az volt a legmagasabban. Fészekanyaggal azonban nem lehetett spórolni. Általában az odút színültig hordták fészekanyaggal, majd járatokat vájtak bele, mint a verebek a szalmakazalba. Volt olyan fészek, ahol a fal mentén egészen a legtávolabbi sarokig vezetett a „labirintus”, s ott voltak a tojások.
Itt említeném meg a fészekromboló tulajdonságot is. Azt vettem észre, hogy a hím, amikor váltja a kotló tojót, egy fűszállal a csőrében érkezik az odúba. Annyira erős ez a késztetés, hogy ha nem talál, akkor a másik fészkéből szedi ki a fűszálat. A keresgélést megfigyeléseim szerint mindig a röpde alján kezdték. Így minden reggel, bedobtam néhány szál füvet az aljzatra, ezért nálam soha nem szedték szét senki más fészkét.
Általában azok a párok, ahol a hím nem segít be a kotlásba, nem is költöttek eredményesen. Az import hímeket sem szerettem, mert nálam mindig kidobálták a fiókákat egy-két napos korukban, sokszor tele beggyel.

A fészekkontrollra nagyon allergiásak a madaraink. Általában kidobálják a fiókákat, ha zavarjuk őket. Ezért is tartom érdekesnek, a zárt gyűrűs példányokat.
Felvetődhet itt a dajkamadárral való neveltetés is. A magam részéről, próbáltam sirálykával költetni, ülték is, de a kikelt fekete madárkákat mindig otthagyták. Próbáltam saját receptúra alapján készített mesterséges begytejjel is, addig, amíg a sirálykák nem kezdik el etetni. De minden próbálkozásom sikertelen volt.
Később egy olasz cikk alapján zebrákkal próbáltam neveltetni, de nálam ez sem vezetett eredményre. Egy péceli madarász ismerősöm sirálykával kelteti, és két pártól 15-20 fiatalt fog évente.
Az egyik nagy problémának azt tartom, hogy mivel könnyű megkülönböztetni a nemeket egymástól, rögtön párban is árulják őket, pedig sokszor nem igazi párokról van szó. Nem is csoda, hogy évek múltán sem hajlandó a fészkelésre az adott „pár”, hiába kapnak meg mindent.
A párválasztást úgy oldottam meg, hogy két tojó madárhoz beengedtem egy hímet egy 50×50-es kalitkába. Két nap múlva, ha a tojók még mindig nem választottak, betettem egy fészekodút. Ilyenkor már csak egy kis türelem kérdése volt. Az így keletkezett pár mehetett be a röpdébe, és az egész folyamatot kezdtem elölről, más madarakkal.
A szalagpinty talán az egyetlen egzóta, amely nem fogyasztja a fürtöskölest. A beakasztott csokron lógtak a szarkák, rizsek, zebrák, de a szalagok rá sem hederítettek.
Nagyon fontos azonban, hogy a tojók mész igénye tojásrakáskor jóval nagyobb, mint általában a díszpintyeknél. A lágyeleséghez kevertem, két-három evőkanállal mindig. Sajnos, mikorra ezt kitapasztaltam, sok jó madaram bánta.
Rovartáplálékot sosem etettem, Domokos Gyuszi szerint nem vagyok lisztkukac párti. Mégis a madaraim nagyon szépen szaporodtak. Eleinte nem volt időm kukacoskodni, később meg csak túlpörgettem az állományt velük. A tojók sorra tojtak néha tíznél több tojást is, de kotlani nem kezdtek el. Ha elkotlottak, a kikelt fiatalokat kidobálták, és újra tojtak, költöttek, dobáltak, tojtak stb.
A fiatalokon kirepüléskor már látszott a nyakcsík. Sajnos nálam nagyon sok fiatal madár fulladt bele a fürdetőbe, hogy mi vonzotta őket annyira oda, sajnos még nem tudom. Lehet, hogy csak kapaszkodót keresve buktak át a peremen.
Természetesen minden fajtából ki lehet fogni jó és rossz párokat, én mégis ajánlanám bátran mindenkinek ezt a madárkát, igénytelensége, és szépsége végett is. A szoros családi kötelék, amelyben madaraink élnek, nagyon kedves, tanulságos, és néha mulatságos emlékekkel jutalmazzák meg a madárbarátokat.

Írta: Görbe Gábor (Jászárokszállás)