A Loro Park és a Loro Park Alapítvány védnökségével 2010. szeptember 22-től 25-ig kerül megrendezésre a VII. Nemzetközi Papagáj Kongresszus Tenerifén, Puerto de la Cruz-ban. A kongresszust négyévente rendezik meg. A világ minden részéről érkező, csaknem 1.000 papagájkedvelő számára ismét lehetőség nyílik, hogy a konferencia ideje alatt a világ számos, elismert papagájszakértőjének előadását hallgathassa. (Az előadások szimultán tolmácsolással angol, német, francia és spanyol nyelveken hallgathatók meg).
November 7-8.-án 39. alkalommal rendezte meg kiállítását a Díszmadártenyésztők H19 szombathelyi csoportja a Zrínyi Ilona általános iskola tornatermében. Ebben az évben 51 magyar madarász 65 fajta madarával töltött fel 273 kalitot, 20 vitrint, 105 voliert és 5 nagy látványvoliert.
A H-13 Madárbarátok Nyíregyházi Egyesülete rendezésében díszmadár kiállítás volt Nyíregyházán az Alvégesi Művelődési Házban 2009. október 23-25-én.
A rendezvényen Budapest (Magyar Ornitológiai Egyesület), Karcag, Gyula, Debrecen, Miskolc, és természetesen Nyíregyháza Egyesületei vettek részt.
A tömör mérleg: 6 kiállító egyesület, 36 kiállító, 129 db kanári, 179 db egzóta, 103 db papagáj.
Immár a III. MADÁRTENYÉSZTŐK NAPJÁT rendezi meg a HeMA Magyarország.
A hiánypótlásként indított speciális állategészségügyi szakmai konferencia és konzultációs nap, évről-évre folyamatos igényként jelentkezik a hazai dísz-, hobbi-, és sportmadár-tartók körében.
Az összetett honlapunk és hozzá kapcsolódód szolgáltatásaink egyik legfontosabb célja az országban megrendezett kiállítások, bemutatók, börzék és egyéb események információinak minél szélesebb körben való terjesztése. Ezzel szeretnénk elősegíteni a rendezvényszervezők munkáját, egyesületek tevékenységüknek nagyobb publicitást adva a céljaik elérését megkönnyíteni. A látogatóinknak pedig egy folyamatos és naprakész szolgáltatást szeretnénk nyújtani, hogy merre milyen rendezvényekhez kapcsolódhatnak be vagy látogathatják meg. Az országos eseménynaptár már három éve folyamatosan a legtöbb információt tartalmazó naptár, de még így is adódhatnak olyan rendezvények, amelyekről a szerkesztőség címére nem érkezik információ, így a naptárból is hiányzik. Az esetlegesen hiányzó információk elküldését vagy jelzését bárki részéről szívesen fogadjuk.
Ha Ön is rendelkezik honlappal valamint szeretne bekapcsolódni ebbe a munkába, vagy csak szeretné Ön is megjelentetni az események listáját a saját oldalain, könnyen megteheti azt a lentebb található kód elhelyezésével. Ezt a kódot csak egyszer kell elhelyezni a honlapján, utána már automatikusan frissül, további teendők nincsenek vele. Az IDRE eseménynaptárba felhelyezett újabb események szintén megjelenek valamennyi ily módon elhelyezett és a kódot tartalmazó honlapokon is.
Az elhelyezendő kód:

Ifjú Díszmadártenyésztők – Természetvédők Regionális Egyesület honlapjának országos eseménynaptárra.

Amennyiben szeretne ön is hozzáadni újabb eseményt a naptárhoz vagy hibát, elírást talál, kérem jelezze azt az IDRE honlapján.

Feliratkozás erre a hírcsatornára:
Powered by FeedBurner

A kód elhelyezésével kapcsolatban további információkért, segítség kérésért, hiányzó események agy téves információk pótlásáért forduljanak bizalommal az IDRE honlap szerkesztőségéhez:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
A lisztkukac
A lisztkukac, mint élőeleség
A lisztkukac már régóta alapvető élő eleség forrás a fogságban tartott fajok számára, a gerinctelen állatoktól kezdve az emlősökig bezárólag. A lisztkukac, vagy ahogy a tudományos körökben Tenebrio molitor -ként ismerik, a bogarak (Coleoptera) rendjébe tartozik. Életciklusának alapvetően három jól megkülönböztethető állapota van.
MDOSZ H-01 rákospalotai Madárbarát Egyesület idei díszmadár kiállítása
Immáron 8. alkalommal került megrendezésre 2009. október 3-4-én, Budapesten, a Kozák téri Közösségi Házban a nyílt Díszmadár kiállítás a H-01 egyesület rendezésében. Eddig csak látogatóként kísértem figyelemmel és csodáltam meg a kiállított madarakat, de az idén kiállítóként is részt vettem a rendezvényen. A kiállítás hangulata és a tenyésztők hozzáállása is nem csak az én, de az egész családom várakozását jóval felülmúlta.
2009 okt. 3-4.-én immár 7. alkalommal került megrendezésre a móri díszmadár kiállítás, melynek az előző két évhez hasonlóan ismét a Radnóti Miklós általános iskola adott otthont.
A kiállítás hagyományosan a móri bornapokhoz kapcsolódott, mely színes programok tömkelegével várta az érdeklődőket, és nyújtott hasznos időtöltést a madarászat mellett.
Ismét eltelt egy év, az IDRE honlapja három éves lett. Bizonyos szempontból ez soknak tűnik, másokból pedig igen kevés. Az elmúlt egy év alatt a fórumra regisztrált tagok és hozzászólások száma megduplázódtak: 1000 regisztrált tag és 41900 hozzászólás. Az eredeti tárhelyünk mérete is idő közben szűkös lett, így azt is növelnünk kellett.
Hatalmas érdeklődés övezte a Tapolca Városi Rendezvénycsarnokban 2009 szeptember 26. -án, szombaton megnyitott és hétfő estig látogathatott első Egzotikus Díszmadár Kiállítást.
Ez nem véletlen, hiszen ilyen attrakcióra még nem volt példa hazánkban. Az ismert, többszörös világbajnok díszamadártenyésztő, Pócsi Béla önálló kiállítást rendezett, bemutatva a nagyközönségnek negyven madárfaj, közel százötven gyönyörű képviselőjét.