Kacagócsérek előfordulása Magyarországonhttp://www.diszmadarmagazin.hu/hun/diszmadar_archivum.php?datum=2013-09A kacagócsér (
Gelochelidon nilotica, korábban
Sterna nilotica) a madarak osztályának a lilealakúak (
Charadriiformes) rendjébe, a csérfélék (
Sternidae) családjába tartozó
Gelochelidon genus egyetlen faja. Elterjedését tekintve kozmopolita. Telepei nyílt, édesvizű vagy sós tavakon és mocsarakban, védett tengerparti öblökben és öntözött területeken egyaránt megtalálhatók, de hegyi tavak menti réteken is fészkel (kb. 2000 m-ig). Vonuló, Afrikában telel.
Magyarországon a XIX. század végén és a XX. század elején valószínűleg alkalomszerűen költött a Fertő – ma Magyarországhoz tartozó – déli részén is (Csörgey, 1954). 1955-ben Fonyódnál (Jakab, 1957), 1967-ben pedig a kiskunsági Kelemen-széken fészkelt. De mára – mint fészkelő faj – a Kárpát-medencéből kihalt.
Jelenleg ritka, de kishazánkon rendszeresen átvonuló faj. Kóborló példányai jellemzően május és augusztus között fordulnak elő Magyarországon, halastavakon, szikes mocsaraknál és a nagyobb folyóinkon. A birding.hu adatbázisa szerint az elmúlt nyolc évben, 2006-2013 között 12-23 megfigyelési adata van a fajnak évente, 8-12 helyszínről, 10-19 összpéldányszámmal. Főleg magányos egyedek, de kisebb, 2-4 példányos csapatok is szem elé kerülhetek.
Meghatározás: Hossza 35-42 cm, szárnyfesztávolsága: 76-86 cm. A kenti csértől (
Sterna sandvicensis) mindenkor megkülönbözteti rövid, vaskos, teljesen fekete csőre, amely csak feleolyan hosszú, mint a sapka (a kentié kb. azonos hosszúságú; az immatur kentié azonban még rövidebb, és tiszta fekete); tőben kissé szélesebb szárnya (de a szárny azért hosszú és hegyes); rövidebb nyaka és hosszabb lába. Táplálkozásmódja és szárazföldi élőhelye is jellemző; ált. nem zuhan a vízbe, mint a kenti csér, hanem a vízfelszínre vagy a növényzetre csap le. Gyakran száraz rétek felett fogdos rovarokat a levegőben, sőt néha nyílt erdőkben is. – Adult nyáron: Felsőteste egyszínű szürke, a farcsíkja és a (fehér szélű) farok is; kézevezői gyakran egyszínűek (bár legtöbbször a külső 4-5 kézevező nyáron sötétebb szürkére kopik, így a szárny csúcsán a kenti cséréhez hasonló, sötét ék alak rajzolódhat ki); alulról a külső kézevezők csúcsán húzódó, sötét szegély hosszabbnak és kontrasztosabbnak tűnik, mint a kenti cséren, sőt, gyakran felülről is látszik. – Adult télen: A szem mögött elszigetelt, sötét folt vagy csík van, amely nem ér össze a tarkón. – Juvenilis: Csőre karcsúbb, mint az ad.-é; a legtöbb példány felsőteste és szárnya sokkal kevésbé mintázott, mint a juv. kenti cséré; a fejen mindig kevesebb a fekete. – 1. nyári: Feje és teste olyan, mint a téli ruhás ad.-é; a fiatalkori evezők és faroktollak megmaradnak; sötét mintázata gyengébb, mint a kentié. Szárnyának alakja kissé a viharsirályéra emlékeztet (az ad.-on a „kar” szélesebb, ezért a külsőszárny rövidebbnek és hegyesebbnek tűnik).
Hangja: Telepein lármás. Röptében hallatott kiáltása mély, orrhangú, emelkedő „gju-vikk”; riasztása gyors „gví-ri-ri-ri-ri-ri” kacagás, innen kapta a magyar nevét. Költéskor bugyborékoló vagy kerepelő „b-r-r-r-…” hangot is hallat. A fiatalok sípoló, magas „pi-íp” hangon (a juv. kenti csérénél kevésbé csengő) kérnek eleséget.
Összeállította: Dr. Dezső Péter
Fotó: Mészáros József /Becher/
http://www.becherfoto.hu/Források:
http://www.birding.huMME NOMENCLATOR BIZOTTSÁG (2008): Magyarország madarainak névjegyzéke. Nomenclator avium Hungariae. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 278p.
Lars Svensson, Killian Mullarney, Dan Zetterström: Madárhatározó, Második átdolgozott kiadás. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013.