Én sajnos nem érek rá naponta nézegetni és viszontválaszolni a felvetésekre, de visszamenőleg néhány megjegyzést szeretnék tenni a teljesség igénye nélkül: - A több (akár sok) ember érdeke nem azonos a „társadalmi érdek” fogalmával (lásd filozófia tankönyvek). - A megszállott gyűjtés, így a madárgyűjtés is (ilyen színváltozatom még nincs, a Józsinak már van, …) a gyarló emberi tulajdonságok egyike, amibe minden normális ember beleesik, de idővel valamilyen fokon kigyógyul, illetve ezt olyan irányba tereli, hogy ne más élőlény (ember vagy állat) rovására élje ki. Táplálója a kitűnni vágyás, a gyűjtési (csúnyábban szólva harácsolási) vágy és társai. - Az előző emberi magatartás véleményem szerint a szenvedélybetegségek kategóriájába vihet. A „megszállott madarász” csak a dolog szépítését jelenti. Nem egy családot láttam szétesni, vagy tisztességtelen pénzszerzéssel próbálkozni embereket, hogy ebbéli szenvedélyét kiélhesse. Észre sem veszi, de a gyerek cipőjét és a kosztpénzt madarássza el. Aki viszont profitot termel belőle (és ez csak a kuriózumokkal megy nagyban – kevés a kivétel ez alól), elüzletiesíti, az megint egy más kategória. Nem tartozik ide az, hogy természetesen ellátni, mondjuk hazaérkezéskor előbb a madarat fogom, a gyerek várhat 10 percet, mert a tollas nem tehet róla, hogy ketrecben van, nem ő választotta. Továbbá bizonyos szinten kell vele kereskedni, mert a szaporulatot nem lehet őrizgetni, a takarmányellátást biztosítani kell, frissíteni kell, beruházni kell infrastruktúrára, stb. De a határokat naponta ellenőrizni kell. Na és nem árt belekalkulálni a család-projektet is … Békesség, egyensúly nélkül hosszú távon nem megy ugyanis. Én 46 éve egyensúlyozok, úgyhogy ezért van ekkora szám, mert már sokszor hibáztam, és ugyanennyiszer korrigáltam, megalkudtam, hogy menjen a verkli. - Bármilyen hatóságot okolni egy nekünk nem tetsző jogszabályért nagyfokú tájékozatlanságra vall. Mint ahogyan nem a sarki rendőr a felelős a sebesség korlátokért, vagy az adóhivatalban ülő adminisztrátort az adótörvényért. A törvények alkalmazóit nem szokás felelősségre vonni a törvényalkotók helyett. Őket meg mi választjuk közvetlenül vagy közvetve. Már aki elmegy szavazni. Az otthon maradóknak meg nincs joguk reklamálni. - A külföldi törvények emlegetéséről az a történet jut eszembe, amikor vagy 10 éve amerikai környezeti nevelők jöttek hozzánk, hogy megtanítsanak bennünket „környezeti nevelni”. Nekem csak az volt a kérdésem, az ő jó módszerüknek milyen eredménye van? Ha hatásos, meghallgatom a módszert, aztán majd beillesztem az én rendszerembe. De tudtommal az amerikaiak 1 főre jutó fogyasztása, hulladéka, ökológiai lábnyoma, testsúlya veri a világot, és nem javul, hanem romlik a helyzet. Akkor miről beszélünk? Szóval Nyugat-Európában olyan mértékű az élőhelyek és fajok eltűnése, jobb esetben csak az egyedszámuk megfogyatkozása, hogy nem tudom példának tekinteni egyetlen természethez köthető lépésüket sem, mert egyrészt látható az eredménye, másrészt meg mára egy egészen más, a mienkétől eltérő helyzetben hozzák a döntéseiket. A jogalkotás nem úgy működik, hogy minden országtól lemásoljuk azt az 1-2 jogszabályt, ami nekünk tetszik, kiemelve jogi, társadalmi, gazdasági, kulturális, financiális, természeti, történelmi, történeti, stb. környezetéből. - Hogy a „zöld ruhások” miből költenek, azt bárki megnézheti a nemzeti parkok honlapján üvegzseb, éves beszámolók, stb. menüpontok alatt (merthogy hivatalosan zöld egyenruhás hivatalos személy, aki védett értékek ügyében eljár csak a természetvédelmi őr, és csak részben az állam kontójára költ a törvény által előírt munkájának elvégzésekor). Nem baj, ha valaki tájékozott, mielőtt lő. A zöld ruhás zöld terepjárós lehet hivatásos természetvédő (nem hivatásos madarász, mert ilyen nincs!), de akár amatőr természetjáró (Az amatőr nem degradáló, csupán azt jelenti, hogy saját zsebére, szabad idejében teszi, amit tesz, és nincsenek jogosítványai.). Nekik az említett multik megregulázására nincs módjuk, azt a törvényhozók intézik, nem mosható egybe a 2 szint. mellesleg biztosan tudom, hogy egyetlen kisgyerekes apukát vagy anyukát sem vertek láncra és hurcoltak meg pár szál hóvirágért . Az erdőben hóvirágot, tőzikét és egyebeket gyűjtők kereskedelmi mennyiséget szoktak gyűjteni eladási céllal. Ha ebbe a buliba más is belekeveredik, mert "véletlenül" arra járt és "más is szedte, ő csak egy kicsit" - ez gyönge kifogás. A bankrabló ha hagy egy marék bankót a kasszában, és én éppen ott járok, nem markolhatom fel, mondván, hogy ez "csak pár szál", mások többet elvittek. Ez bűn, még akkor is, ha kisebb, mint a bankrablóé. De a hatóságok nem direkt az ilyen kiránduló családokra vadásznak. - Nem tudom, Vlad melyik nemzeti park igazgatóság környékén élsz, de mindegyikben igen komoly oktató munka folyik. Gyerekektől a nyugdíjasokig a legváltozatosabb programokat ajánlják, ami az általad számon kért témával foglalkozik. Hány nyílt túrán, jeles napi akción, klubfoglalkozáson, szakkörön, fórumon, kiállításon, táborozáson (óvodástól a nagyi-unoka táborig), társadalmi megmozduláson, stb. vettél részt? Bármelyik civil szervezetnek, v. lakosságnak rendezett fórumon részt vehettek, lehet kölcsönösen egymást megismerni, kóstolgatni, segíteni, kiegészíteni. Tény, hogy házhoz menni mindenkihez nem tudunk. - A kiadványokról annyit, hogy vannak alkalmi kiadványok, magam is írtam ilyet (Talpalatnyi vadon c.). Sajnos ehhez a tudtom nélkül készíttetett rajzanyagot a kiadványt finanszírozó intézmény, ami tragikusra sikerült, de a szövegben többek közt a "mikor kell menteni" téma is előkerül. Ezen a fórumon hozzáértő emberek beszélgetnek, és azt hiszitek, mindenki így ment. Hát ne tudjátok meg, évente hány nyomorultul elpusztuló madár kerül be hozzánk, vagy olyan, ami a kezemben leheli ki a lelkét. A tájékozatlanság mindannyiszor megdöbbent, és értetlenül állok előtte, mert elvileg aki a 8 osztályt kijárta, vagy egy kis fantáziája van, az nem tesz olyat, mint az ún. madármentő nagyközönség. Csak pár példát: A sarlós fecske fiókának beadott a kosárba a jóindulatú hölgy lófogú kukoricát és akkora szőlőszemeket, mint a fióka (csoda, hogy nem nyomta agyon). Szomorúan közölte, hogy napok óta nem eszik. Azon már meg sem lepődök, hogy a sünöket gyümölccsel próbálják életben tartani. Egy molnárfecskét csirketáppal etettek, mikor megmutatták, már halvány és üveges volt a száj nyálkahártyája, ami olyan vashiányra utalt, hogy meg voltak számlálva a napjai. Át akartam venni, de megígérték, hogy mostantól az általam javasolt tojásos-májas keveréket adják neki. Másnap elpusztult, szerintük a tojástól, és rettentően haragudtak rám, mert ha nem szólok bele, szerintük még mindig élne és felnevelték volna. Azt is megtanultam, hogy kár kérdezni bármit a hozzám behozott madárról, az előzményekről, mert nagy valószínűséggel vannak benne eltitkolt részletek, csúsztatás, stb. Kaptam úgy madarat, hogy elmondás szerint fél órája találták. A madár nagyon sovány volt, valószínűleg a természetben nem tudott volna már az ágon megkapaszkodni és már megette volna a macska, tehát régóta fogságban volt. Ezt az is elárulta, hogy a kiskanalat messziről kiszúrta, és ivó mozdulatokat végzett az üres kanálból (nem a mellette levő tálkából itta a vizet, hanem a kanalat kötötte a vízhez. Vagyis ismerte, így itatták. Ezt nem a bokorban tanulta.) Egyébként ennek a balkáni gerlének (merthogy nekem minden élet egyenértékű) a kedvenc játéka a monitoron mozgó nyíl kergetése volt. Ez is azt jelzi, hogy nem fél órája találták az utcán. Csak elunták, és egy mesével leadták nekem. Sajnos ilyen évente több, mint egy tucatnyi, csak ami hozzám kerül, és nem küldöm tovább. A kecskeméti és a szegedi Vadaspark is befogad madarat, de értem azt is, hogy nem kapkodnak érte. Ki és hol fogja tartani azt az évi több tucat fél szárnyú ölyvet, rétihéját, stb-t, amit a légvezetékek "termelnek"? Van Kőszegen is egy menhely (ennek elfekvő jellege is van), meg még pár az országban, de komoly vita van azon, hogy mi a határa a nyugdíjas madarak tartásának? Lábatlan fél szárnyú, elnyomorodott csőrkávával darált húson kérődző ragadozó madár nem a levegő ura. Kell-e szenvedtetni évekig? A "kegyes halál", vagy a "kínozzuk, amíg bele nem döglik" a helyes hozzáállás? Ki dönti el, éljen, vagy szenvedjen? Ki és milyen pénzből eteti, gondozza? Ebben igazán jól dönteni nem lehet. Ezért kell mindent megtenni, hogy minél ritkábban következzenek be olyan madártragédiák, amikor az embernek kell beavatkozni. - A természetvédelem mint erkölcsi norma nagyon szép, de én már azt nem érem meg, hogy szankciók nélkül mindenki egyet ért és betart bizonyos szakmailag megalapozott normákat. Először is ősi ösztön a kötekedés, meg a máshogy gondolása a dolgoknak, másrészt mondjatok az élet bármely területéről olyan fontos ügyet, ahol már elértük, hogy szankcionálás nélkül betartják az emberek. Én erősen gondolkodtam de semmi nem jut eszembe. Az a multi, aki rábízza a vevőre a számlázást és a fizetést, gondolom az is beszerelt pár ipari kamerát, meg szúrópróbaszerűen ellenőrzi a vevőt, és vastagon megbünteti a sumákolót azok helyett is, akik kicsúsztak az ellenőrzés alól. - Az MME nem hatóság, a környezeti nevelés ugyan dolga lenne, de egy civil szervezeten ezt nem lehet számon kérni, csak ha arra támogatást kér valakitől. A nemzeti parkokban van környezeti nevelés, de! Az Oktatási Törvény pár éve olyan jól módosult, hogy a tanár elszámoltatható lett a munkaidejével. Csakhogy egyúttal az iskolán kívüli munka nem igazán munka (állítólag valahol benne van a törvényben, hogy hogyan lehet mégis kivinni a gyereket múzeumba, könyvtárba, színházba, erdei iskolába, stb. de az igazgatók többsége nem látja a megoldást. Bevallom, én sem). Innentől kezdve kénytelenek vagyunk mi kijárni, ami időben nem hatékony, sok gyűrődéssel jár (cuccolni az autóba, kicuccolni az iskolában, felhordani a 2. emeletre, közben törik-zúzódik a fészek, etető, egyéb kacatok, aztán mindezt visszavinni), drágább (az autó, a benzin részben az adófizetők pénze, kivéve, ha sikerül valamilyen pályázatot megcsípni), kevésbé hatékony (a környezet a megszokott matekórai, nem a hangulatteremtő általunk berendezett műhely), úgyhogy küzdünk, de nem tudunk mindenkihez eljutni, ha egyoldalú a kapcsolatkeresés. Egyébként a fogadókészség a legnagyobb gond. Azaz a hiánya. Ti, akiket érdekel a természet, és ragad rátok minden rezdülése, el sem tudjátok képzelni, a súlyosabb többség mennyire elutasító, mennyire lepereg róluk a téma, akár bábozok, akár tudományos fejtegetésbe fogok, szituációs játékot játszunk, vetítek, bokorban bujkálunk, attól függően kikkel és mit akarok elérni. Lenézik, lesajnálják a témát és azt is, aki szóba hozza. Ha nem a való világ villában történt és nincs műkörme, hitele sincs, jobb esetben elengedik a fülük mellett. Az erdei iskolába miért nem mennek el a gyerekek? Mert az önkormányzat kihúzta az iskola környezeti nevelési programjából, a szülő nem tud vagy nem akar fizetni, a tanár nem kap fizetést az egy heti 24 órázásért, mert nem akar menni a gyerek, mivel ott nincs számítógép, internet, zene, meg buli, stb. Szóval szélmalom harc, de nem adjuk fel! - A madárfiókát boncoló ornitológus elég riasztó vízió. Amit én ismerek e témában, az nyakgyűrűvel összegyűjtött kaja (A mama megeteti, de a kicsi nem tudja lenyelni, ki lehet a torkából szedni. De ez csak rövid időt jelent, a következő etetés már normális). Ezt is egyetem végezte, megfelelő engedélyekkel. Nem mondom hogy kizárt az említett akció, de tartok tőle, hogy nem legális. A táplálék összetételének ismerete annyiból közérdek, hogy megfelelő élőhely biztosításához tudni kell többek közt, hogy az ott élő állatok pontosan mit esznek. Az élőhely rekonstrukció célállapotának elérése biztosítja az ott élő közösség hosszú távú fennmaradását, a biodiverzitás esetleges növekedését. Ettől lesz közérdek. Egy rendes kutatási téma elég jól meg van tervezve, legalizálva, kellően indokolva, nem lehet öncélúan, ellenőrizetlenül, a buli kedvéért szórakozni élőlényekkel. Ha ez megtörténik, ott nagy gáz van. Mentésről, ha még van helyem írni: Mikor kell menteni? A tankönyvek és az ismeretterjesztő könyvek többsége mereven fészeklakó és fészekhagyó változatokat nevesít. A jobbakban olvasható már, hogy a feketerigó meg a rozsdafarkúak kiugrálnak a fészekből "félkészen". Pedig sok más fajra is igaz (földön fészkelők, mint pl. a pacsirták, hiszen szétmászkálva a túlélési esélyük nagyobb, mint egy gombócba bújva, a jól kapaszkodók, mint a baglyok, nagy létszámú fészekaljak, mint a cinkék). Schmidt Egon Csodálatos madárvilágunk c. (sajnos hibák sorától terhes) ismeretterjesztő könyvében minden madár bemutatásakor a fészek elhagyásának idejét ill. a madár fejlettségét is leírja. Kár, hogy csak a hozzáértő tudja kiolvasni a sorok közül, hogy ezek nem mentendők akkor sem, ha nem tudnak repülni. Egyébként jogos, ha egy díszmadártartó nem akar vadmadarat menteni. Túl kockázatos az állományra még akkor is, ha karanténban van. Kézen, ruhán átvihető egy átlagos, normális higiénés körülményeket biztosító rendszerben számos kórokozó és élősködő. Aki a mentett madarat állatorvoshoz visz (vagy tanácsot kér), milyen segítséget, tanácsot kap? Mit javasolnak alapvető orvosi ellátásnak? üdv Lendvai Mária
|