Nagyon sajnálom, hogy későn szereztem tudomást erről a kis rendezvényről.... Pedig közel is van hozzánk a helyszín. Majd legközelebb jobban figyelek.
A Ley Pistáról tudom ki, voltam egyszer nála, láttam a madarait, akkor még nem volt neki piros, csak inkább mozaikok. Ez a piros gyönyörű, az én madárkám is pont ilyen volt amikor vettem a tavasszal, azóta persze kifakúlt kicsit a szentem, de azért most is gyönyörű és okos-ügyes is.
Spirit a tied még mindig szép piros, amit a Feritől vettél? És énekel már?
A Pirkóm amilyen rekedt volt tavasszal, most olyan szépen fújja és nagyon kis okos és jó repülő lett a szépsége mellett, nagyon örülök legalább neki....
Szegény Csirimmel(sárga) viszont most valami gond van egy ideje, lehet, hogy valamikor beütötte a fejét, vagy valami agyérgörcs, nem tudom...
A vedlés után nem akart igazán helyrebillenni és egyre jobban láttam, hogy nem mer és nem tud ugrani, repülni, nagyon bizonytalan, pedig ő volt valamikor a szuper vadászrepülőm
Most csak a rudakon stafétázik, azóta szegény fürödni sem mer, mert nem tud kikecmeregni a medencéből és inkább nem is próbálja, pedig mennyire élvezte azt is

Az jobb szemét pedig egyre többet csukva tartja...
Különben szépen kinőtt a tolla, nem fekszik, eszik is rendesen, -persze mindent odarakok a csőre ügyébe, hogy minél elérhetőbb legyen neki-, a lábait most nem fájdítja, ezért gondolom, hogy a fejében van a baj szegényemnek. Nagyon sajnálom, de nem tudok vele mit tenni, csak várok a csodára... Amennyi mindenen már ő keresztűlment és mindig meggyógyult, bízom a csodában most is.
Ezt tegnap készítettem, pont tyúkhúrt eszeget, látni a rossz szemét, ahogy becsukja...
