Támogassa egyesületünket adójának 1%-ával






Hozzászólás a témához  [ 1006 hozzászólás ] 
Keresés ebben a témában:
Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5 ... 51  Következő
Szerző Üzenet
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2010 márc. 15, 18:49
Hozzászólások: 490
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Mirjam
   
Hozzászólás 2014 máj. 30, 20:20 
Sziasztok!
Mint látom elég rég volt itt az utolsó bejegyzés, azért remélem lesznek itt emberek, akik tudnak tanácsot adni.
Már hosszú évek óta vágytam rizspintyekre és idén sikerült is egy pár gyönyörű rizst szereznem, akik abszolút harmonizálnak, imádják egymást, mindig együtt vannak stb. Jó egy hónapja szorgosan elkezdtek fészket építeni, az odú, ami zárt (előző tulaj javaslatára) tele van szénával, szalmával, fonnyasztott fűfélékkel, tollakkal. A madarak elég nagy helyen (2 köbméter) vannak egy pár bourkkal együtt, akik azonban még nem ivarérettek, emellett abszolút semmi érdeklődést nem mutatnak irántuk.
Ezer szónak egy a vége, elkezdődött a tojásrakás. Az első tojást május 06-án rakták, majd ezután megfelelő időközökkel további 5 tojás, tehát összesen 6 tojás van alattuk. Leülni azonban a világért nem akartak, konkrét kotlást május 13-án kezdték meg, két nappal az utolsó tojás lerakása után. A kotlási időtől számítva a szakirodalomban megadott kotlási idővel számolva az első fiókának - amennyiben termékenyek a tojások és minden jól ment - május 27-én kellett volna kelnie. Eddig még semmi mozgás. A baj, hogy a kotlás nem volt olyan erőteljes, mint amit pl.: papagájoknál megszoktam, a tojó folyamatosan, minden nagyobb hangra kijött az odúból, (igyekeztem annyira keveset tartózkodni a szobában, amennyire csak lehet!) a hím meg egy hete kezdett el szintén ülni. Azóta sem olyan tartós a kotlás, nem tudom pintyeknél mennyire kell a kotlásnak szilárdnak lennie.
A tojásokat nem lámpáztam, így nem tudom, hogy eleve termékenyek vagy sem. Gondoltam, hogy várok még 10 napot, aztán kiveszem a tojásokat, de kérdésem most felétek, mennyire reménykedhetem? Mekkora az esélye, hogy lesz a tojásokból valaha valami madár?
Előre is köszönöm a válaszotokat!
Üdv
Mirjam


Kép


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2008 jan. 13, 21:35
Hozzászólások: 102
Tartózkodási hely: Nagybánya, Erdély
   
Hozzászólás 2014 ápr. 3, 8:08 
Sziasztok!
A monori börzére megy valaki komoly tenyésztő?
Hol lehetne szép madarakat komoly helyről vásárolni?


 
Offline
IDRE tag
Avatar
Csatlakozott: 2006 okt. 15, 22:04
Hozzászólások: 3579
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Küzmös Csaba
   
Hozzászólás 2014 márc. 17, 14:27 
Hát bizony az első tojás lerakásának az ideje nem a kotlás kezdete!
A steril tojások oka nem feltétlenül egy testvéri kapcsolat okolható, valami más probléma lesz.
Rizspinty beszerzésével kapcsolatban küldök PÜ-t.

Üdv:
Csaba


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2008 jan. 13, 21:35
Hozzászólások: 102
Tartózkodási hely: Nagybánya, Erdély
   
Hozzászólás 2014 márc. 16, 12:43 
Sziasztok ismét!
Hát én az első tojás lerakásától számoltam, de akkor se kellene ilyen nagy különbség legyen...
Mindegy, a lényeg, hogy azok legalább kiköltötték. Egy másik páramnál egymás után terméketlenek a tojások. Talán testvérek ?!?!? Azokat majd szétválasztom és adok nekik más párt.
Az üres tojások problémájának megoldására és a tenyészetem bővitésére keresek néhány rizspinty eladó párt vagy párba állitható fiatalokat. Kinek van, kit tudtok ajánlani? Hozzám Nyiregyháza-Debrecen van legközelebb, de Pestről is megoldható az elhozatal...
Köszi szépen.


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2012 nov. 29, 7:40
Hozzászólások: 516
Tartózkodási hely: Indonézia
   
Hozzászólás 2014 márc. 13, 2:13 
Lehet, hogy elszamoltad, mondjuk az elso tojasok lerakasatol szamitva, nem onnantol, mikor a tojo tenylegesen kotlani kezdett?


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2008 jan. 13, 21:35
Hozzászólások: 102
Tartózkodási hely: Nagybánya, Erdély
   
Hozzászólás 2014 márc. 11, 8:21 
Sziasztok!
Nálatok hány napra kelnek ki a kis rizsek?
Nálam 26!!!! napra keltek, pedig a könyev 16 napot ir. Normális ez?


 
Offline
Csatlakozott: 2013 okt. 6, 17:24
Hozzászólások: 12
   
Hozzászólás 2014 feb. 20, 15:05 
próbáltam küldeni egy felvételt hogy az én fiúm hogy énekel de nem tudom sikerült-e


 
Offline
IDRE tag
Avatar
Csatlakozott: 2006 okt. 15, 22:04
Hozzászólások: 3579
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Küzmös Csaba
   
Hozzászólás 2014 feb. 20, 9:53 
Kolóniában viszonylag stabil párok alakulnak ki, azokat nehéz megbontani.
De páros/kalitkás tenyésztésnél semmilyen különösebb probléma nincs a párok összeállításával, igen könnyen elfogadják az új "ágyast".


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2008 jan. 13, 21:35
Hozzászólások: 102
Tartózkodási hely: Nagybánya, Erdély
   
Hozzászólás 2014 feb. 19, 8:31 
Szia!
Köszi szépen a segitséget, már csak egy kérdés: mennyire nehezen szoktathatók át az új párra?


 
Offline
IDRE tag
Avatar
Csatlakozott: 2006 okt. 15, 22:04
Hozzászólások: 3579
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Küzmös Csaba
   
Hozzászólás 2014 feb. 18, 10:10 
Szia,

semmi különösebb teendő nincs a rizseknél a többi díszpintyhez képest. Nem a "bonyolult" fajokhoz tartoznak.
A hőmérséklet tekintetében inkább az alacsonyt kedvelik, mintsem a kánikulát. Téli időszakban 15-16 fokon érdemes őket tartani, ilyenkor szépen és biztosan költethetőek.

A steril tojásoknak lehet oka a fiatal vagy tapasztalatlan kor is, de akár az is hogy impotens a hím. Ha a második/harmadik fészekalj is steril, akkor érdemes párt cserélni.


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2008 jan. 13, 21:35
Hozzászólások: 102
Tartózkodási hely: Nagybánya, Erdély
   
Hozzászólás 2014 feb. 17, 22:26 
Sziasztok!
Volna egy problémám, amivel a segitségeteket kérem: egyik rizspinty páram már a második rendben egymás után terméketlen tojásokat rakott. Ültek rajtuk, de nem alakult a tojásokban semmi. Mi lehet a baj?
Van néhány pár rizspintyem, amelyek most kezdenek fészkelni, tojni (remélem, ezekkel minden rendben lesz). Nem tudom sem a korukat, sem a származási helyüket (kupectől kerültek hozzám), de igyekeztem a párokat úgy kialakitani, hogy különböző helyekről érkezetteket állitottam egymás mellé.
Mit kell másként tenni náluk, mint más pintyeknél? Mit javasoltok hőmérséklet, kaja, fény, stb. területén?
Köszi szépen


 
Offline
Csatlakozott: 2013 okt. 6, 17:24
Hozzászólások: 12
   
Hozzászólás 2014 feb. 9, 15:45 
Akkor örömmel veszem tudomásul hogy a kis gyűrűs szürkém egy hím mert hasonlóan énekel,az odut elkobzom kb júliusig? köszönöm a sok segítséget!!! amit az előzményekben láttál két tojót mér külön vannak mert amikor beraktam a fiút egymásnak estek.Most a világos tojó és a kis gyűrűs szürke hím van egy kalitban és jól megvannak,párba álltak és udvarolnak egymásnak.A két tojóm még néha kalitkán keresztül is így hogy külön vannak még így is ídőnként veszekednek.


 
Offline
IDRE tag
Avatar
Csatlakozott: 2006 okt. 15, 22:04
Hozzászólások: 3579
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Küzmös Csaba
   
Hozzászólás 2014 feb. 8, 20:15 
Melcsi, vagy csak pittyeg (csipog) és akkor tojó, vagy énekel is és akkor hím! Tojó nem énekel!

Ezen a videón egy hím van, aki rá is zendít. Az előjátékos pittyegő hangot a tojók is kiadják, de az éneket nem:


Külön itt van egy ének, ilyen szép mély fuvolás dallamos hangot ad ki a hím:
http://www.sjdjavas.co.uk/general/javasong.mp3
A ti hímed hangja ettől némileg eltérhet, de lényeges különbség van tehát a hívóhang és az ének közt!

Mivel legutóbb még verekedés volt, illetve az egyik egyed fiatal még, nem gondolnám hogy odúval kellene próbálkoznod. Előbb ismerd meg őket, nemüket pontosan azonosítsd be, majd utána gondolkodj a "családalapításban". Vagy válaszd szét őket hogy legyen egy idősebb párod ha tudod.


Ui: visszatekertem az előzményere. Meghajlok Lajos tudása előtt, tojó a fehér is. Ráadásul a másik szürkén is látszódtak a fióka tollak, Ő is 10 hónapos környékén lehet. Minimum fél év pihi és odú elkobzás!


 
Offline
Csatlakozott: 2013 okt. 6, 17:24
Hozzászólások: 12
   
Hozzászólás 2014 feb. 8, 16:15 
Ahogy leírtad azok alapján akkor két hímem van és a kis gyűrűs szürkém egy tojó mert ő csípog elég sokat és fütyül ha lehet ilyet mondani,de akkor most mit tegyek? akitől vettem a gyűrűs szürkét nem mondta hogy mennyi ídős a madárka sajnos ez az én hibám is hogy nem kérdeztem rá de kezdőként még ilyesmikre nem figyel annyira az ember,és én beraktam egy fészket nekik amit a fiú el is kezdet csinosítgatni azaz kibélelni és akkor ezek szerint ő ad nyöszörgő hangot néha.Vegyem le a fészket és várjak kb Júliusig vagy hagyjam bent és amikor eljön az ídő akkor úgyis észre veszem???


 
Offline
IDRE tag
Avatar
Csatlakozott: 2006 okt. 15, 22:04
Hozzászólások: 3579
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Küzmös Csaba
   
Hozzászólás 2014 feb. 8, 14:26 
hang alapján nagyon egyszerű eldönteni.
A tojók csak csipognak, a hímek fuvoláznak is. A kettő közt ég és a különbség, szerintem rájössz melyik melyik.

Ez a madár még fiatal, nem ivarérett:
Kép
Kel neki még vagy 4-5 hónap szerintem hogy befogható legyen.


 
Offline
Csatlakozott: 2013 okt. 6, 17:24
Hozzászólások: 12
   
Hozzászólás 2014 feb. 4, 23:18 
Most már magam sem tudom sajnos melyik a hím és melyik a tojó a 3 közül de az biztos hogy a kis gyűrűs szürke másképp énekel mint a többi,melyikük építi a fészket?? a hím vagy a tojó? mert nálam a fehér rakja és néha nyöszörgő hangot ad,elvileg a gyűrűs szürkét fiúnak vettem és másik kettőre még Lajosbá írta hogy tojó.
Még egy kérdésem lenne,akkor a kis gyűrűs szürkém kb 6 hónapos lehet? de akkor még nem ivarérett??


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2012 nov. 29, 7:40
Hozzászólások: 516
Tartózkodási hely: Indonézia
   
Hozzászólás 2014 feb. 4, 12:33 
En sem hazavinni akartam! ;-)
Viszont nekem van itt egy parom (?) ugyanabbol az okbol amiert zebrapintyem es csuszkam is. Vagyis nem en valasztottam. ;-)
De ha mar vannak, kivancsi lennek mit lehet kihozni beloluk. Plane kalitkaban... mert ha nyaron megepitem is a ropdet, ezeket nem biztos, hogy ossze tudom tenni a kisebb szovopintyekkel.

OFF: Ha mar szoba hoztad a timoriakat, a himem szepen udvarolgat, es jol megvannsk kettesben, viszont az oduba be sem neztek meg. Mondjuk eleg bena a bejarata...


 
Offline
IDRE tag
Avatar
Csatlakozott: 2006 okt. 15, 22:04
Hozzászólások: 3579
Tartózkodási hely: Budapest
Valódi név: Küzmös Csaba
   
Hozzászólás 2014 feb. 4, 11:52 
Melcsi:
igen ez a kalitka 3 egyednek kicsike, azért vannak atrocitások. Az aló képen lévő egyed nekem tojónak tűnik, de még fiatal nagyon, kölyökrucit most cseréli lefelé.
A három egyedből a világos hím, a másik kettő tojó, szerintem.

Laci: hazánkba vadon fogott rizspinty már nagyon-nagyon régen érkezett. Az is timori max. A domesztikáltak kereskedelme is pang, még nyomott áron is alig lehet eladni őket. Szerintem egy vadon fogott eladhatatlan jelen pillanatban egész Európában, szükség sincs rá hiszen óriási állomány van a tenyészetekben.


 
Offline
Avatar
Csatlakozott: 2012 nov. 29, 7:40
Hozzászólások: 516
Tartózkodási hely: Indonézia
   
Hozzászólás 2014 feb. 4, 5:35 
Asszem sejtem a valaszt a kerdesemre, de hatha ...
Vadbefogott rizspintyekkel vannak tapasztalatai valakinek?
Olvastam, hogy a "domesztikaltaktol" elteroen azok nehezen szaporithatok, de kivancsi lennek, mennyire nehezen.


 
Offline
Csatlakozott: 2013 okt. 6, 17:24
Hozzászólások: 12
   
Hozzászólás 2014 jan. 15, 17:27 
Ekkora kalitkában vannak gondolom ez már 3 egyednek lehet hogy kicsi?

Kép

és remélem hogy ő tényleg fiú...
Kép


 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Hozzászólás a témához  [ 1006 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5 ... 51  Következő



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés ebben a témában:
Ugrás:  
cron

Pontos idő: 2024 márc. 29, 4:17
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO