Ideális esetben ez így lenne. Azonban figyelembe kell venni, hogy a színmutációra tenyésztett egyedek genetikai állományában sokkal több a hasonlóság, mint a vadtípusú egyedeknél. Ez annál inkább igaz, minél kevesebb idő telt el a mutáció rögzítése óta. Általában az egy bizonyos mutációt "tartalmazó" egyedek egyetlen madártól származnak. Ráadásul a mutációt rokon tenyésztéssel rögzítik. Tehát az első néhány generációnak is sokban hasonlít a genetikai állománya. Tehát minél kevesebb idő telt el a mutáció megjelenése után, annál kisebb a genetikai variáció az egy mutációt hordozó állományban. Pont ezért van az, hogy számos mutáció a megjelenése után elég esendő és a vad típusra történő számos generáción keresztüli átkeresztezés kell ahhoz, hogy egy jól szaporodó, erős, egészséges állományt lehessen létrehozni. Ehhez még hozzá kell számítani, hogy az új mutációk általában drágák, tehát aki először behozza pl kis hazánkba a mutációt, az nem tucat számra hozza be az ilyen madarakat, hanem 1-2 példányt, így Ő szintén rokon tenyésztéssel fogja rögzíteni a mutációt az állományában és van rá esély, hogy országon belül majd az azonos mutációt hordozó madarak zöme az Ő állományából származik, vagy az Ő madarainak leszármazotta. Tehát, hacsak nem egy igen hosszú történettel rendelkező mutációról van szó, akkor nagy arra az esély, hogy az azonos mutációt hordozó egyedek genetikai állománya sokkal kevésbé változatos, mint vad típusú állomány génállománya, tehát az esetek többségében valóban célszerűbb vadtípusú egyeddel frissíteni. A rokon tenyésztés mutációk rögzítéséhez és homogén kollekciók kialakításához igen célszerű eszköz, de csak, ha módjával bánnak vele és ahogy Zoli írta, ezt csak minimális generáció számra korlátozzák. A túlzott rokon tenyésztés káros hatása nem csak abban nyilvánulhat meg, hogy ránézésre hibás madarak kelnek, hanem abban is, hogy látszólag szép egészséges madarak génállománya homogenizálódik, és így az egész állományra nézve beszűköl a védekezőképesség. Azaz egy olyan betegség, szennyeződés vagy bármi más káros tényező, ami egy változatos genetikai állományú tenyészetben csak egy két elhullást okoz, az egy beltenyésztett állománynál akár az egész állomány pusztulását okozhatja, vagy egyszerűen csak azt lehet tapasztalni, hogy egy idő után az állomány kezd fiatalabb korban elhullani. Egereknél például vannak olyan törzsek, melyeket szándékosan beltenyésztéssel tartanak fenn, hogy a világ bármely pontján vizsgálva az azonos egértörzset, a kutatók hasonló eredményeket kapjanak a törzs minden egyedének hasonló génállománya miatt. Azonban igen hamar kiderült, hogy az ilyen egértörzsek nagyon gyakran sok mindenre alkalmasak, csak a normális állapot vizsgálatára nem A legtöbb ilyen törzset már jelölik, hogy milyen betegségre hajlamos. Vannak köztük magas vérnyomásra hajlamos törzsek, de van cukorbetegségre hajlamos, magasabb görcskészséggel rendelkező és van olyan is, ami magas zsírtartalmú diétára sokkal jobban elhízik, mint a normál módon szaporított törzsek egyedei. Szóval sajnos nem csak elmélet, hogy a rokon tenyésztésnek vannak káros hatásai, hanem erre van elég komoly szakirodalom is. A látható jeleket mutató hibás egyedeket könnyű kiszelektálni, de a nem látható érzékenységet, vagy a krónikus betegségekre hajlamosító tényezőket sajnos nehéz kiszelektálni. Sokszor a tenyésztő már néhányszor szaporította a madarát és már el is adta, mire a "hiba" megjelenik. Szóval a rokon tenyésztést jobb csak akkor használni, ha ezzel valami egy-két generáción belül elérendő célt akarunk összehozni, és amint lehet bevonni más, jó génállományú madarat is.
|