mona írta:
Mikor érdemes a fiúkat szekrénybe "zárni"? Már most lehet szoktatni őket? Anélkül nem lesz szép a hangjuk?
Szegény Mona teljesen belezavarodott már a rollerezésbe!
Tudni kell, hogy a kanári az ivarérettség elérése előtt, 9 hónapos koruk körül énekelnek a legszebben. (Ez vonatkozik minden kanárifajtára, de jelentősége csak az énekre tenyésztett fajtáknál van!) Ekkor a hangképző szervek már kifejlődtek, de az ivarszervek még nem.
A versenyre szánt madarakat két okból tesszük énekszekrénybe. ("sötétbe")
1.) El tudjuk nyújtani azt az ideális, ivarérettség előtti állapotot, amikor legszebb a hangjuk madarainknak. Ugyanis a fény adagolásával a vegetációs időszakot (a téli, szaporodáson kívüli életszakaszt) idézzük elő. A kevés fény hatására, nem termelődik tesztoszteron (hím nemi hormon) a szervezetükben. Tul.képp később érik el az ivarérettséget az első éves madarak, ezért az ideális hangképzéshez szükséges állapot (a kb. 9 hónap körüli, ivarérettség előtti korra tehető) 2-3 hét helyett 7-8 hét is lehet. Természetesen ezt az állapotot nem lehet a végtelenségig nyújtani, hiszen tavasszal már tenyészmadárként van szükségünk a legjobb példányokra, amihez szükség van a tesztoszteron magas szintjére.
2.) Megfelelő felkészítéssel, gyakorlással el tudjuk érni, hogy -mint Doromboló is írta- ha kiszedjük őket a szekrényből rögtön kezdjenek el énekelni. Ennek a versenyen van jelentősége. Nem kell szegény bírónak órákig szenvednie, mire dalra fakadnak a madarak. (Megjegyzem: majdnem minden madarászra nagy hatássál van, mikor a bármely időpontban kitett madarak fél perc hangolás után hatalmas lelkesedéssel nótázni kezdenek. Higgyétek el nem semmi élmény!)
Én most éppen azzal a problémával küzdök, hogy madaraim nagyon hamar, jó néhány héttel a verseny előtt el fogják érni a legjobb formájukat. Az ideálisnál 4-5 héttel korábban, már február elején leültettem a tojókat, mert a nagyon korán jött tavasz hatására elkezdtek már ekkor tojásokat potyogtatni. Ezért a versenyző jelöltjeim 1 hónappal idősebbek az ideálisnál.
Ilyenkor jön a diéta meg a "sötétben" tartás... meg persze a reménykedés, hogy elkapom a fonalat...
A kedvencnek tartott madaraknál természetesen ennek a macerának semmi jelentősége nincs, azok ugyanolyan szépen fognak énekelni, mint a versenyzők az ivarérettség elérése után.
Tehát a félreértések elkerülése végett megemlítem, hogy a versenyző madarak is csak életükben egyszer, születésük évében 2-3 hónapos időtartamra vannak kitéve a felkészítés nehézségeinek! Ezután a madaraknak a tenyésztésben kell helytállniuk, vagy valamely madárkevelőnél a kedvenc szerepét kell betölteniük, természetesen már jóval nagyobb ketrecben mint a füttykalit.
Remélem így már helyükön vannak a dolgok?!
Üdv: neco