Azt hiszem, hogy itt nem a szervezésből fakadó problémák a legfontosabb tényezők, hanem az elkötelezett énekeskanári tenyésztők létszámának növelése. Minden versenynek van kiírása, mely rögzíti az éppen aktuális célok megvalósításának szabályait.
Ezt mindenkor a versenyt kiíró szervezet határozza meg, és a nevező tenyésztőknek az szerint kell benne résztvenni. Ha tudjuk, hogy mi a célunk, akkor könnyű hozzá igazítani a szabályokat és ha azok jól megvannak fogalmazva nincs lehetősége az alól kibújni senkinek. (illetve nem tisztességes dolog a szabályokat felrúgni, könnyen azzal járhat, hogy a szervezetből való kiközösítés lesz a vége, a korábban előforduló ilyen esetekre innen is, de más madarász területekről is több példát sorolhatok, de nem teszem)
Jelenleg a H-MNK szakcsoport célja a tömegbázis kialakítása, valamint a taglétszám növelésével a tenyészetek számának és minőségi egyedszámának bővítése. E cél elérésének eszköze, viszont a virtuális és irott kommunikációs eszközökön keresztűl a széleskörű tájékoztatás és nem utolsó sorban a tenyésztők körében megvalósított szakmai oktatás.
Lásd a szakcsoport honlapját és az közös fórumon folyó eszmecserét. Ezt egészíti ki Maróti Béla és Neubrand Gábor közös szellemi terméke a közelmúltban megjelent magyar nyelvű szakkönyv is.
A szakcsoport elismerési rendszere is azt a célt szolgálja, hogy az eredményes tenyésztők megkapják a munkájuk elismerését, mert azért nem olyan könnyű a csúcsra jutni és a rendezők nem csak úgy osztogatják a mestertenyésztői címeket. A toppon lévők több évi munkája van egy- egy helyezésben, sőt azt is mondhatnám, hogy a rendszeresen dobogósoknak több évtizedes munkája jelenti aztán a díszvacsorán/ebéden átvehető serleget.
Ezt az elismerési rendszert jelképezi a vándorkupa körforgása, ha valaki arra vetemedne, hogy azt nem származtatja vissza a versenyre, annak a személynek azonnali kiközösítés lenne a díjjazása. A vándorkupa egy 1o8 éves hagyományt jelképez Magyarországon nagyon becstelennek kell lenni annak aki ezt a szellemiséget nem tiszteli.
Szerencsére a rollerosok között nincs olyan becsvágyó személy aki idegen gyűrűvel nyerne Nemzeti Bajnokságot, fel sem merűl az a lehetőség, hogy ne tárgyévi madarat hozzon a meghallgatásra, és nem lehet semmivel sem korumpálni a bíró fülét. Mindezek az átlagos madarászattól eltérően kis létszámú meghívottak ellenére is varázslatosan különlegessé teszik ezt a rendezvényt és nagyon bensöségesen fesztelenné a közösségi munkát.
Nem véletlen az sem, hogy 2 napon át áhitattal hallgatták a rendezvény résztvevői a központi figurát a "HARZ-I ROLLERT"
Ezért aztán a H-MNK ban bármikor tagsági viszonyt létesíthet bárki aki szabályainkat betartja és tenni akar a MAGYAR ÉNEKESKANÁRI hagyományainak megörzéséért.