Na ezt a véleménycserét lehet igazi szervezetformálónak nevezni, ebből a gondolatmenetekből alakulhat ki, hogy mit is szeretnénk a fejlődésben megvalósítani.
Bizonyos kérdésekben nem maradhatunk el Európától ilyen a hovatartozás kérdése, a nagypolitika megnyitotta a határokat, gyakorlatilag szinte oda megyünk ahova akarunk (kivéve néhány országot) és ez, ha hiszitek, ha nem befolyásolja a mestertenyésztői címek odaítélésénél a bevált szokásokat. Ahhoz, hogy korszerűen el tudja látni a feladatát a korábban meghatározott szabályokat felül kell vizsgálni és a mai lehetőségekhez adaptálni. Egyszerűen egy újjat/korszerűt kell alkotni.
Manapság bármely tenyésztő aki jó mínőségű madárállománnyal rendelkezik, az legfeljebb 2 évet kell, hogy várjon a mestertenyésztői címre. Ezért aztán nem a legszerencsésebb ha időintervallumhoz van kötve bármely cím. Jelenleg olyan változatos a fajok és azok fajtáinak felhozatala, hogy akár egy néhány kiállításon való részvétel során is megszerezheti a kötelező pontokat a tenyésztő.
Megjegyzem meg is érdemli, ha több faj több fajtájának országos Bajnokai a kiállított madarak.
Manapság ez már csak pénz-idő-tenyésztési és szervezési hozzáértés kérdése az egész.
Vegyük alapul a hazai versenyeket : közhiteles bírálat úgy 8-1o egyesületnél van és hozzá jön az Országos Bajnokság, valamint a Pannónia Kupa Ez egy különleges faj bemutatásánál (vegyük példaként a turákót) ha a tenyésztőjének van elég pénze, ideje, és türelme akkor ez csak itthon jelent egy évben 14 I.-ső, 14. II.-ik és 14 III.-ik helyezést ez már a legszigorúbb pontozási feltételek során is meghaladja a 84 pontot, ehhez még hozzájöhet egy - két nemzetközi verseny külföldön, és ezt meghajazhatja az Európa bajnokságon, vagy a világbajnokságon szerzett helyezések eredménye. Ha van valakinek elég pénze, szakmai tudása és ideje mindezt végigcsinálni egy év leforgása alatt akár gyémántkoszorús mestertenyésztő is lehet.
Persze ez nem így van, de a lehetőség adott, meg arra is, hogy hiába tenyészt kiváló madarakat, évekig várhat az elismerésre, mert a szövetség, vagy az egyesülete nem fodít gondot az eredmények nyílvántartására, tárgyi jutalmazására.
Saját példámat hozom fel a bizonyításra ; a kezdetekkor csak a saját egyesületem kiállításaira jártam, meg néhány országos versenyre, sosem voltak rosszak a madaraim, de fiatal és a versenyzésben tapasztalatlan tenyésztőként mindig más kapta a helyezéseket, mig 14 év után amikor egyszer nem mentem el a kiállításra jöttek rá a rendezők, hogy hiányzik néhány faj, amit rajtam kívűl senki más nem mutat be. A következő alkalommal mestertenyésztői címet adományoztak.
Miért is ?
Naszóval érdekes dolog a címek adományozása, egy fő szempontja kell, hogy legyen, ott azon a helyen és személynél biztosan álljon a cím és senki részéről ne lehessen megkérdőjelezni annak a jogosságát.
Néhány napos élmény számomra a mestertenyésztői címek átadásának történése. Nyugodtan kijelenthetem, hogy akik ott tenyésztői címeket kaptak több évtizedes munkájuk elismeréseként vehették át azt.
Az igaz, hogy a tárgyévi madarai után kapják a Harz-i rollert tenyésztők a címeket, de ahhoz, hogy egy egybehangzó jó kollekciót kialakítsanak több éves előzetes szelektálásra, tenyésztési koncepció szigorú végrehajtására van szükség, és ezt nem überelheti felűl semmi más faj tenyésztése.
Az énekeskanári jó tenyésztése egy szakma, nem egyenlő a díszmadarak tartásával, vagy azok versenyeztetésével, csak azok számíthatnak eredményekre akik ennek a szakmának ismerik a csínját- binját és még esetenként szercséjük is van abban a kisorsolt 3o percben ami eldönti a kollekció helyezését.
És itt van a nagy eltérés az egyébb madarak versenyeztetésével szemben, hiszen majdnem minden faj egész évben kiállítható versenyeztethető, ha versenymadarakat tenyészt az illető. A "Rolleres" meg ki van hegyezve a verseny napján kisorsolt 3o percre, amit ott produkál a madara az a döntő, öt percel később már eladhatja a madarát a hazai verseny szempontjából többé már ennek az egyednek nincs jelentőssége, legfeljebb a génjeiben lakozó tulajdonságait örökítheti tovább, ha a tenyésztője úgy akarja.
OFF... én is szóltam.
_________________ üdvözlettel : -el-
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára eszterolajos 2010 jan. 8, 15:46-kor.
|