eszterolajos írta:
Szervusztok !
Az a véleményem, hogy ezt a madár tartás iránti vágyat bizony át kell gondolni, hiszen több olyan tényező is van ami a madár beszerzése ellen szól.
Ha jól értelmeztem lakásban, és közvetlen szomszédok társaságában fog tengődni, egy nagyon aktív és ráadásúl fület sértő rikácsolást is produkálható faj. A tervezett hely számára igencsak szűk és mozgásában mesterségesen korlátozott lesz.
Vegyük sorba a tartási szempontokat:
1. Kezdőként mielőtt bármely fajt beszereznénk meg kell ismerni az igényeit, a viselkedését. Ha már tisztában vagyunk vele, összevethetjük a környezetünk elvárásaival. Lakásban élők, szomszédok. stb.
2. Mi a célom vele ? Ez ugyan adott és leírta xboxer, de már a kérdésből látszik, hogy nem lesz rá ideje megvalósítani az elképzelését,
- beszédre tanítás: , fiatal korban fészekből kivett madárral érünk el esetleges eredményt, legalább napi 2 - 3 órai foglalkozással,
- fiatalon kivett madár táplálása : legalább 3 hétig napi 2 -3 óránként etetni kell, az első 1o napig még éjszaka is, ehhez viszont ismerni szükséges a kézzel nevelés tecnikáját, egyébként könnyen megölhetjük "kedvenc" jelőltünket,
- hőmennyiség és megfelelő fényviszonyok biztosítása : (inkubátorozás) miután egyedűl van ha nem kap mesterséges hőt fokozatosan kihűl és elpusztul, főleg, ha még nem tollasodott ki teljesen ez viszont + anyagi ráfordítás,
3. A megfelelő nagyságú lakótér biztosítása szükséges, mert a nimfa főleg ha egyedűl tartjuk kis helyen unatkozik, és állandóan rikácsolni fog, hogy néha már inkább kitekernéd a nyakát, mint etetnéd. Gondolj bele mit szólnak majd a szomszédok ? Ezért aztán nem érdemes egyedűl tartani.
Alant már leírtak egy minimális térfogatot ezt azzal egészíteném ki, hogy jobb ha a hossza az 1 méter, mint a magassága, hogy miért, már sokszor le lett írva. A kis helyen tartott madarak egészségének esetleges megromása miatt.
4. Táplálék beszerzés és táplálás : az egy fontos dolog tisztában kell lenni vele, hogy mit, mikor és hogyan adhatunk, vagy kell adnunk a madárnak.
5. Meg kell ismerni a betegségek jellemzőit és fel kell készűlni a kezelésére, mert az állatorvosok nagyon kevés kivétellel nincsenek képben.
6. feltétlen keress magadnak egy olyan személyt aki tartja a beszerezni kívánt fajt és próbáld meg megtanulni tőle a tartási fogásokat.
Ezek után talán elhiszed, hogy az a sok jó tanács és figyelmeztetés jószándékú volt és nem lebeszélni akarnak a madártartásról, hanem felkészíteni arra, hogy ez felelősséggel is jár, amit viszont nem a madáron kell kikísérletezni.
Ha mégis úgy döntenél, hogy tartassz nimfát, vagy más madarat tanácsokkal tudunk segíteni, de azt be is kell tartani, hogy eredményre vezessen az elképzelésed.
Jó felkészülést kívánok a madarászat megkezdéséhez..