deersz írta:
feketemarcsi írta:
Lakásban nehézkes, szerintem egyszerűbb, ha két kalitkába teszi őket, ha költetni akar és kiengedi a madarakat repülni, de ez majd max. ősszel lesz náluk aktuális, mert a szelídítéshez egész fiatal madarak kellenek.
Másrész épp ezért jobb a kalitka, mert a röpdében nehéz lenne megszelidíteni őket, mert simán szanaszét repülnek.
Szia! Megvannak a madárkák, gyönyörűek és nagyon szelídek! Már az egyik puszit ad az ujjunkra. A többi is szépen figyelget bennünket, no meg lurkóim is őket... Nem félnek, együtt hintázgatnak, nem csiripelnek ijedten. Beraktam nekik répát, banánt, s benyúláskor sem repdestek össze-vissza! 2 helyről 2-2 papit hoztunk, és a tenyésztő is csodálkoztott, h ilyen barátságosak egyből! Sajni még nincs nagy kalitka, most nézegetem netet, hátha van használt olcsóbban.. Legalább 80 cm-est akarnék. Most egy kölcsön kapott kb. 45 cm-esben vannak.
Láttam, kissé megoszlanak a vélemények. Nem feltétlenül akarom pározatatni őket, ez a téma csak azért érdekel, h ha mégis kialakulna.. Úgy hallottam, akkor le is lehet válsztani őket egy válszfallal. Mindenképpen ki szeretném őket engedni, úgy még mélyebb lehet velünk a kontaktus, így nem szükséges röpde.
Szerintem lehet, hogy jobban járnál, ha vennél anyagot és magad csinálnál valami olyan helyet nekik, ami pont oda illik, ahová tenni akarod, akkora, amekkorát szeretnél és szerintem lényegesen olcsóbb és nem olyan nagy dolog megcsinálni sem.
Nálam a legtöbb ketrec, box, röpi az én művem.

Az idén szétszedtem a madárkákat páronként, mert a kolóniás tartásnál sajnos elég durva dolgokra is képesek, pl. kipakolni a másik fiókáit, vagy megölni őket, ha időközben úgy gondolják, hogy mégis inkább az az odú kéne. Ebből elegem lett és mentek páronként.
Eldöntöttük. Külön rakjuk őket. Párom nagyon ügyes, tudna csinálni, de azért mégiscsak szebbek a műanyag tálcásak a nappaliban... Azt meg -gondolom- nem lehet külön beszerezni... Vagy mégis? Csodáljuk őket, nagyon édik. A sárga állítólag fiú, mégis tök rózsaszín a csőre fölött. Ez lehetséges? Fiatalok ugyan, de már nem annyira, hiszen elérték a rendes nagyságukat. Majd megkérdem a tenyésztőt, h mikoriak, férjem volt értük, ő meg nem kérdezte.