Neubrandt Gábor:
Egy Roller kanári életének kezdetei "Az egész úgy kezdődik, hogy egy tenyésztési tervet készítek januárban. A vezérelv, mivel nem rendelkezem olyan kellő darabszámú, genetikailag stabil állománnyal mint pl. Maróti Béla, elég egyszerű. A tavaly legjobban nevelő három kanári tojómat, valamint ezek lányait állítom párba az idei versenyen négy legjobb eredményt elért kanári hímmel. Ezeket kiegészítem egy Maróti Bélától beszerzett Paul Gassmann tenyészetéből származó kanári hímmel, valamint a két legjobb eredményt elért hím apjával. (Ezt sajnos nem tudtam egyszerűbben kinyögni.)
Tehát adva van 7 hím és 12 tojó. Ezekből próbálom elérni hogy ne csak sok fiatalom legyen, hanem néhány igazán jó is.
Mi a HMNK 31- 91/06 jelzést viselő roller kanári hím, (első kép, a másodikon ugyanez a hím színpadon, kollekcióban legalul), és a Maróti Béla által tenyésztett HMNK 10-40/05 jelzett roller kanári tojó fiataljait fogjuk figyelemmel kísérni.
HMNK 31- 91/06 Roller Kanári hím
Roller Kanári kollekció
A tojót február 12-én tettem be a tenyészkalitba. 13-án estére "megfúrta" a fészket.( Ez egy tipikus kanáris szakkifejezés, legalábbis felénk így mondják a kollégák. Azt jelenti, hogy a tojó párosodásra kész, beült az elkészített, fészekanyaggal teli fészekbe, és fúró mozgással rendezgeti is azt. Fészekanyagnak különben a fűnyíró gyűjtőjéből kiszedett, megszárított finom szálú füvet használok, keverve az iratmegsemmisítőből kijövő apró papír fecnikkel. Nagyon szeretik a tojók a fehér papírcafatokat a fészkeléshez. Sokáig összetépett wc papírdarabkákat használtam, de így egyszerűbb.
Este betettem a hímet hozzá. Reggelenként etetésnél többször láttam őket párosodni. 18-án, 19-én, és 21-én tojta az első három tojást a tojó. Ezeket kiszedtem és műtojással pótoltam. A harmadik tojás letojása után tettem vissza a valódiakat, ekkor a hímet is kiszedtem az anyamadár mellől.
A három Kanári tojás
Mint tavaly, idén is gond nélkül tűrte a macerát a tojó. Kotlik tovább mintha mi sem történt volna.
Március 6-án délutánra kelt 2 fióka, 7-én a harmadik. 8-án a negyedik még félig a tojásban van.
Roller Kanári fiókák
Ez utóbbi fiókát áttettem egy másik fészekbe, ahol csak egy fióka kelt. Biztos hogy nem keverem össze őket, (ez fontos a törzslap végett) mert ez teljesen világos bőrű valószínűleg sárga, az meg sötétbőrű valószínűleg zöld vagy tarka madár lesz.
Márc13-án gyűrűztem meg őket. 15-én kicseréltem alattuk a fészekanyagot.
Roller Kanári fiókák tisztába rakva
A KIREPÜLÉS IDŐSZAKA
A fiókák néhány nappal kirepülésük elött :
Itt a kezemben meg egy madár a három egyidős közül, valamint a fiatalabb, másik fészekben nevelődő tesvérük.
Jól látszik a nagyságbeli különbség. Ez utóbbi fiókának jobb esélye volt a felcseperedésre a másik fészekben. A testvérei közt negyedikként nem biztos hogy felnőtt volna a három fejlettebb testvére mellett. Már leválasztva a négy vérszerinti, valamint a "sötétbőrűnek" titulált egyke, aki mellett a legkissebb fióka felnőtt..
Leválasztott Roller Kanári fiatalok
Nos az most már látszik, hogy az égvilágon semmit nem csinálunk másképp, mint az alak vagy színkanárisok. Szeptember végéig az ifjoncok röpdékben töltik az idejüket. Szépen kivedlenek, közben meglessük őket melyikük kezd énekelgetni, bár ez a kezdetleges ének ilyenkor még inkább nyekergés mint madárdal. Ezeket a nyekergő ifjoncokat ekkor fogjuk beiskolázni, ekkortól fogjuk őket kicsit másképp kezelni, mint más kanárifajták fiatal hímjeit.
De ne szaladjunk ennyire előre. Erről majd október elején írok mikor eljön az ideje. Inkább azt szeretném ismertetni én milyen különbséget látok a színkanári és a roller tenyésztése közt. Mert ha kicsi is a különbség azért van. A hímek tüzesebbek, agilisabbak. Ha a tojó nem párzós, fiókákat nevel vagy kotlik akkor is igen intenzíven hajtják őket. Sokkal ritkább az a hím amely kiveszi a részét a fiókanevelésben, ezért majdnem minden esetben a harmadik-negyedik tojás lerakása után ki szoktuk venni a hímeket az anyamadár mellől. A tojók jól kotlanak, jól etetik a fiókákat. Viszont ha a tenyészszezon elején egy helységben vannak a hímekkel, sok esetben (úgy vettem észre az esetek kb. felénél) kinézik maguknak valamelyik legényt, és ha fene-fenét eszik akkor is csak azzal hajlandók párosodni. Pontosabban nem is kinézik, hanem "kihallják", ugyanis megfigyelésem szerint ha nem látják a madarak egymást, akkor is ez történik. Összességében jóval több a nem, vagy csak nehezen harmonizáló pár mint a színkanáriknál. Ezt mindenféle trükkel próbálják áthidalni a tenyésztők. A szokásos módszer, hogy néhány napig egymás mellé tesszük a kiválasztott madarakat nem minden esetben vezet eredményre. Ezért például van aki külön helységben tartja a hímeket, és csak a párzás idejére, naponta 2x-3x néhány percre teszik be a hímet a tojóhoz. Az is egy megoldás, hogy első alkalommal hagyjuk a leányzót párbaállni azzal akivel akar, második eresztésnél meg már olyan erős a szaporodási ösztön, illetve megoszlik a figyelme a frissen leválasztott fiókák hangja és a hím udvarlása közt, hogy elfogadja az általunk kiválasztott párt a tojó. Természetesen ezek a problémák más fajtáknál is előfordulhatnak, de én úgy vettem észre rollereknél sűrűn előjönnek. Azt tapasztaltam, hogy kevesebb szaporulattal számolhatunk a rollereknél mint a színkanáriknál. Egy-egy jobb tenyészszezonban a színmadaraknál simán hozta valamikori állományom a 8-9 fióka/tojó átlagot, ezeknél a madaraknál viszont 4-5 fiatal/tojó átlag nem számít rossz eredménynek . Ismételten megjegyzem, nemrég foglalkozom rollerekkel, tehát ezen észrevételeim nem biztos hogy más tenyészetekben helytállnak.
A párok kiválasztása külön művészet. Amit én "tenyésztési tervnek" neveztem az első sorokban, az minden komoly tenyésztőt mosolyra késztet. Az igazán nagyok fantasztikus érzékkel tudják korrigálni bizonyos törzsek gyenge pontjait. Maróti Béla erről legendákat tudna mesélni, talán meg is teszi ezt valamikor a forumon, mellesleg Ő is mestere ennek a tudománynak. Az én madaraim például nagyon jó füttyöket (pfeifen) , kongva csengőket (hohlklingen) hoztak maximumhoz közeli pontokkal a versenyen, viszont kongvagördülő (hohlrollen) és doromboló (knorren) futamokban 5-6 pontal is elmaradtak a legjobbaktól. Ezekben mindenképpen erősítenem kell az állományom.
Összegzésül igénytelen, kedves kis madarat ismertem meg a rollerekben. Tartásuk, takarmányozásuk egyszerű minden extra igény nélkül. Kicsit több fejfájást okoz a tenyésztésük mint a színkanáriké, de kevesebb a gond velük mint a nagytestű alakkanárikkal. Tenyésztésüket ajánlom mindenkinek aki rendelkezik egy kis madarászmúlttal, de olyan kezdőknek is, akik az esetleges kezdeti nehézségeket kihívásnak és nem kudarcnak tekintik.
Végezetül leírom az általam használt alap magkeverék összetételét, kaptam ezügyben néhány érdeklődő e-mailt. Hangsúlyozom térfogat, és nem súly szerint állítom össze a keveréket.
6 rész repce
4 -"- fénymag
1 -"- fehér köles
1 -"- muhar
1 -"- négermag
1 -"- kendermag
1 -"- lenmag
1 -"- hántolt zab
1 -"- szezámmag
A frissen leválasztott fiatalok a lágyeleség és az áztatott repce mellett kb. egy hónapig a következőt kapják:
5 rész a fenntebb említett keverékből
2 -"- fénymag
1 -"- szezámmag
A nyár folyamán felteszünk képeket a honlapra a röpdékben levő fiatalokról, de az izgalmas dolgok mint már írtam októberben történnek . Természetesen azokról az eseményekről is készítek fotókat, és rövid tájékoztató szöveggel ugyanitt megnézhetitek, elolvashatjátok majd. Remélem a meglesett fiókák közül lesz néhány hím, ezeknek a fejlődését külön fogjuk figyelni, egészen a decemberi énekversenyig.
Búcsúzóul néhány kép a tenyészmadarakról, illetve a többi idei növendékről.
Addíg is mindenkinek jó madarászást!
Roller Kanári tenyész hímek
Leválasztott fiatalok
A NYÁR IDŐSZAKA
Benne vagyunk a nyárban. Októberi folytatást ígértem, de néhány mondatot ez az időszak is megérdemel.
A költési szezonnak vége, a fiatalokat leválasztottam, sok feladat nincs a madarakkal őszig, de azért van néhány fontos dolog amire figyelni kell.
Legfontosabb az hogy a vedlés alatt változatosan, és kicsit kalóriadúsabban tápláljuk madarainkat. Jómagam a költési szezon végén, kb. június elején megvizsgálom az öreg tojók kondícióját. Két röpdébe válogatom szét őket. Egyikbe kerülnek a normál kondíciójúak (ritkán fordul elő, de ha találok köztük kiálló mellcsontú, tehát sovány madarat, azt is ide teszem), a másikba az elhízottak, ha esetleg van olyan. Idén két kissé dagi tojót találtam, ezek a már említett alapkeveréket kapják + egy rész fénymag kiegészítéssel. A többiek + egy rész kendermagot, és + egy rész szezámmagot kapnak az alapkeverékhez vedlés végéig kb. augusztus közepéig. Ezt a takarmányt kapják a már teljesen önálló fiatalok is a vedlés kezdetétől.. Az öreg hímeket én egyesével külön tartom, őket is megvizsgálom, és az említettek alapján takarmányozom.
Minden másnap adok a madaraknak felváltva : lágyeleséget ( az elhízott madaraknak ebből nagyon keveset, dupla adag sárgarépával ), tyúkhúrt, csíráztatott repcét, és ha már találok akkor mindenféle gyommagvak - kakaslábfű, nagy útifű, muhar, stb.- érett és félérett bugáit. Ez amellett hogy nagyon jó beltartalommal rendelkező takarmány, nagyon jó szórakozás is a madaraknak. Csomóba kötve, a rácsra erősítve órákig szórakoznak a cibálásával, így ritkán fordul elő köztük a tolltépés.
A repcét a következőképpen csíráztatom. Egy literes befőttesüveget félig töltök jól átmosott maggal, majd teletöltöm vízzel. 5-6 óra múlva leöntöm a vizet, átmosom kétszer a magot, lecsöpögtetem, majd ráteszem az üvegre a fedőt. 24-48 órán belül tökéletes vitamin-, és fehérjedús takarmány a madaraknak és nagyon szeretik. Ez a mennyiség kb.50 madár egy napi adagja.
Vitaminkészítményeket ne, vagy csak nagyon módjával használjunk ebben az időszakban is. Az esetleges vitamin-túladagolás ugyanis vedlési problémákat okozhat, ami a következőkben nyilvánul meg. A sok vitamin hatására a vedlési folyamat felgyorsul. A tolltokokban még kötött állapotban van a régi toll, de az új toll már utat törne magának. Ezen a madár csipkedéssel segít a kellemetlen érzést csillapítandó. Ennek a következménye általában a szárnyakon vérzés, ami a többi madarat is csipkedésre ingerli. Ez idővel rossz szokássá válhat, az egészséges madarak is piszkálni kezdik egymást. Szélsőséges esetben ez akár a kannibalizmusig fokozódhat, ráadásul nagyon nehéz leszoktatni erről a madarakat. Tehát módjával a vitaminokkal. Csak akkor adjunk nekik, ha valami oknál fogva nem tudjuk eléggé változatosan táplálni őket.
Az ily módon takarmányozott madarak gond nélkül kell hogy átessenek a vedlésen. Ez pedig az alapja a következő évi tenyészeredménynek, illetve a fiatal hímek versenyre való felkészítésének.
Ez utóbbi témával folytatom októberben, ekkor következik a rollerezés legörömtelibb része, ekkor derül ki milyen eredménnyel dolgoztunk egész évben.
Következzen zárásképp néhány foto a már vedlő öreg madarakról, meg persze a "jövő reménységeiről".
Mindenkinek kellemes nyarat, találkozunk ősszel !
Vedlő öreg roller hím
Vedlő öreg roller tojók
Fiatalok
ELJÖTT AZ ŐSZ
Eltelt a nyár, nemcsak hogy vége lett a tenyészszezonnak, hanem a fiataljaink is kivedlették mostanra magukat. Az első eresztésben 7, a másodikban 23 fiókával örvendeztettek meg a madaraim. Harmadik költést nem hagytam. Családommal június elején mentünk ( volna, de utolsó pillanatban a sors közbeszólt ) nyaralni, nem tudtam volna kire bízni a naponta kétszeri etetést.
Egy jó hónapja figyelem a fiatalokat. Legtöbbről már kiderült hím vagy tojó . Ilyenkor szeptember vége felé egyenként kifogom őket, megvizsgálom a kondíciójukat ( ez fontos!!! a későbbiekben az elhízottakat le kell fogyasztani!!! alapszabály : a kövér roller nem énekel sem sokat, sem szépen!!!) , majd mindegyik hímet külön, külön füttykalitba teszem. A füttykalit mérete: 150x 210x 200 mm.
A tojókkal nincs sok dolgom. Szükség esetén kozmetikázom a csőrüket, körmüket, majd közös röpdébe kerülnek a költési szezon kezdetéig.
A madarakat egyelőre egymás mellé teszem, változatlan takarmányt kapnak, valamint a környezeti viszonyok is (fény, hőmérséklet) ugyanolyanok mint a röpdékben voltak kb.10 napig. Ezalatt az idő alatt megszokják a kalitot, etetőket, itatókat a madarak. Elég nagy stressz a madaraknak a helyváltozás, nem szabad rögtön társ nélkül, más takarmányon, gyökeresen más környezetbe tenni őket. Lényeg a fokozatosság. Nem várhatunk eredményt verdeső, pánikszerűen menekülni akaró madaraktól. Óvatos, de határozott mozdulatokkal etetem, takarítom őket, így nagyon hamar megszoknak , és kíváncsian nézelődnek ha a helységbe belépek.
10 nap után kerülnek a versenyző jelöltek az un. énekszekrénybe.
Énekszekrény
Ennek a doboznak az ajtaja csukható, ezzel a fényviszonyokat is tudom befolyásolni a későbbiekben. Egy szekrényben 4 füttykalit van, tehát egy versenykollekció. Az ajtókon van egy 4cm átmérőjű lyuk, amin a táplálkozáshoz szükséges fény eljut a madarakhoz, enni- inni egész nap tudnak csukott ajtónál is. Itt már nem látják egymást a madarak, de egy hétig még nem csukom be az ajtókat, szintén a már említett fokozatosság elvét betartandón. Ekkor már, ha ráérek naponta egyszer 20-30 percre kiszedem őket négyesével, egy fekete "színpad" elé teszem egymásra a négy kalitot, hogy szokják a szereplést a dalnokok. A fekete háttér azért lényeges, hogy a későbbiekben ne figyeljék az árnyékukat a madarak, csak az éneklésre koncentráljanak. Ezidőben a takarmány összetételét is megváltoztatom. Az ideális kondícióban lévők 50% repce 50% alapkeverék (az alapkeverék is tartalmaz kb.30% repcét) a túlkondicionáltak 70% repce 30% fénymag keverékét kapják. A takarmány mennyiségére is ügyelni kell. Egy kávéskanálnyi elég minden madárnak. A repce több okból is alaptakarmány ilyenkor. Minden benne van ami kell, viszont annyira nem szeretik a madarak hogy elhízzanak tőle. Bizonyos források azt is megemlítik, hogy a repceolaj keni a hangképző szerveket, és ez is elősegíti az ideális hangok képzését. Én hetente egyszer kétszer egy kis almagerezdet is szoktam adni nekik. Ez alapvetően nem befolyásolja a felkészítést, a madarak viszont nagyon szeretik.
Ezután napról napra egyre hosszabb időre csukom be az énekszekrény ajtaját. Ezzel tulajdonképpen a vegetációs időszakot stimulálom madaraimnál. Nem a párosodásra hívó, hangos, vágyakozó hangokat szeretnék hallani, hanem halk, jókedvű dalolászás a cél. Aki hallott már tél közepén, egy fán megülő tengelic, kenderike vagy bármilyen pintyféle csapatában hím madarakat énekelni, az tudja mire gondolok. Ekkor már megénekeltetem a madarakat mindennap, és az összhangra is figyelek mely madár mely kollekcióban szerepeljen.
December elejére már csak az etetésnél egy órára van nyitva az énekszekrény, és kétszer fél órát szerepelnek "színpadon" a madarak. A hangok ilyenkor már mélyek, a futamok hosszan, megszakítások nélkül hallhatóak. Amelyik madár nem vidáman , tisztán dudorászva, esetleg szárnyát lecsapva röviden, tüzesen énekel, az vagy alul - vagy túlkondicionált. A túlpörgésre hajlamos madarakat többet tartom sötétben, és csak repcét kapnak a verseny előtti hetekben, a lustábbakat egy kis lágyeleséggel, valamint kicsit több fény adagolásával próbálom ideális formába hozni a december végi Országos Bajnokság-ra.
Nos ez az én receptem, ami nem garancia sikerre, hiszen ezek a madarak nem gépek. Mindegyik más-más egyéniség, és ezt sokkal jobban figyelembe kell venni mint a szín- vagy alakkanári fajtáknál. Napi kapcsolatban kell lenni velük. Figyelni kell a reakciójukat a takarmány és a környezet változásának rájuk gyakorolt hatására. Minden madár kicsit másképp reagál ezekre, ezért a fenntebb leírt álltalánosságok figyelembevételével egyedekre szabottan kell hogy felkészítsük őket. Csak így hozzák a legjobb formájukat. Egy színkanáris cimborám mondta : "Mégegyszer annyit vesződsz húsz fiatallal mint én nyolcvannal"
Igaza van, de szerintem megéri! Aki hallott már egy jól felkészített kollekciót énekelni, az nagyon könnyen beleszeret ebbe a kismadárba. Természetesen nem kell a felkészítés maceráját végigcsinálni annak aki kedvtellésből tart egy-két párat e-fajtából. Nagyon kellemes, széphangú társ lesz az a roller is, amelyik nem szerepel semmilyen versenyen. De az igazán komoly tenyésztő végigcsinálja ezt a folyamatot, hiszen az igazi értékmérője az ennek a madárnak, ha egy nemzetközi bíró elött is bizonyíthatja tudását.
Szóval a fenntebb leírt vezérelvek szerint fogom felkészíteni a madaraimat, de lássuk mi van az írásom elején kelt 4 fiatallal. 3 lett hím közülük a 12/07/91, 13/07/91 és a 14/07/91 jelölésűek. Tökéletes kondícióban vannak, a vedlésük rendben lezajlott. Jelenleg a füttykalitkákat szokják, tehát a felkészítés legelején tartunk.
Az idei beiskolázott madarak egy csoportja
Néhány szó a füttykalitokról. Mint említettem a standard roller füttykalit mérete 150 X 210 X 200 mm.
A világbajnokságon és a nagy rolleres nemzetek bajnokságain csak ilyen kalitokban szerepelhetnek a versenyzők. Ennek oka az, hogy a bírói testület ne tudja megállapítani kinek a madarait pontozza. Amúgy bármilyen kalitot használhatnak a tenyésztők. A lényeg hogy ne legyen túlságosan nagy, a madár ne a repkedéssel foglalkozzon, hanem az énekléssel, hangjának tökéletesítésével. Praktikusabb is az apróbb kalit, ezek a ketrecek könnyebben elhelyezhetők akár egy polcon, ahol egy függönnyel is meg lehet oldani a fény adagolását.
Itt tartok jelenleg a versenyre való felkészítésben. Ezek után a már leírtak alapján zajlik majd az "edzés".
A VERSENY
A hagyományok szerint december utolsó hétvégéjén, december 29.-én került megrendezésre a roller kanárik énekversenye, az Országos Bajnokság.
Az idén -az IDRE, és Lajos bátyám szíves meghívására, Szeged adott otthont a megmérettetésnek, amely két szempontból is formabontó volt. Tudtommal nem fordult még elő, hogy két egyesület összefogásával kerüljön megrendezésre a verseny, valamint professzionális hangtechnikusok, és technika segítségével a közönség egy külön "társalgóban" hallhatta, hogy mit produkálnak a madarak a bíró előtt.
A főszereplők
A madarak értékelésére Varga Tibor, a Szerb COM szövetség nemzeti bírója lett felkérve.
A verseny ideje alatt a nagyszámú érdeklődőnek, a versenyzőknek és családtagjainak Iker Feri két nagyon színvonalas előadást tartott az atkákról és az ellenük való védekezésről, valamint a harzi roller kanári kultúrtörténetéről.
A verseny végeredménye a következő lett:
Maróti Béla 360 pont
Neubrandt Gábor 353 pont
Iker Ferenc 352 pont
Tóth László 336 pont
Összességében elmondható, hogy jelentősen javultunk mindannyian a tavalyi eredményekhez képest. Én 14, Feri 6, a Laci 9 pontot javított. Ferinek a csak pontozásra hozott madarai közt is volt 88! pontos! Nálam tavaly a legjobb madár 88 pontot ért el, most a "legrosszabb" kapott 85-öt, és ebből is csak egy volt. Tehát elmondhatjuk hogy jó úton járunk, és ez számunkra és a hazai rollerezés számára a legfontosabb.
A champion madár: 21-40/07
A tavasszal kelt 5 madárból mint írtam három lett hím. Ezek közül kettőt, a 12 és a 13 gyűrűszámút vittem el a versenyre.Mindketten 87 pontot értek el, és most már új gazdájuknál kell helytállniuk egyiküknek a tenyésztésben, másikuknak kedvencként. (...)"