|
Köszönöm az üdvözleteket! Ilyen csapatban jó lesz dolgozni és tanulni!
Az elmúlt napokban elfoglalt voltam nagyon, ezért csak most folytatom.
Eddigi "rolleres karrierem" a következő:
Két hónappal ezelőtt annyit tudtam a kanárikról, hogy vannak...
Na jó, ez erős túlzás, de a madárkámat egy pesti boltba betévedve vettem, csak annyit tudtam, hogy fiú legyen, mert az énekel. Festő lévén kiválasztottam a legszínesebbet, második állása ugyanis a modellkedés lesz. Tudom, hogy általában zöldnek mondanák az én madaramat, de vájt szeműként hadd fűzzem hozzá, hogy van benne sárga, a hasán narancs, krómnarancs, citrom, fehér, törtfehér, a hátán okker és fekete csíkok, zöld legalább háromféle, szóval nekem őrülten tetszik. Mikor ezt elmondtam Dorombolónak, azt mondta, nem lehet roller, a színei miatt. Lehet, ezért is tettem be egy képet - ideiglenesen - a "fejlécbe", ugyanis az én madaram rettenetesen hasonlít színekben is, formában is ehhez a madárhoz. Hamarosan magam is készítek képet a kanárimról, akinek nincs gyűrűje, de gyönyörűségesen énekel, és zárt csőrrel. Trubadúrnak hívjuk a Jöttünk, láttunk, visszamennénk c. film 2. része alapján, amelyben a mai korba átjött középkori lovag így dörren a megszeppent, negyven kilós pop-énekesre: "Zengd énked, trubadúr!!"
Trubadúr nagyon sokat énekel, főleg délelőtt, amikor kellemesen besüt a nap. Éjszakára cikesszé fújja magát (ld. még: Harry Potter), és nagyon-nagyon aranyos. Az eszéről nem is beszélve! Ausztrál zebrapinty-viselt emberként Albert Einstein reinkarnációjának tartom.
Megvétele után egyfolytában "kulturálódtam" az interneten, ma már nagyjából fel vagyok homályosulva. Épp itt, az IDRE-fórumon találtam meg Dorombolót, akit fel is hívtam, s most készülök hozzá, hogy megnézhessem tenyészetét, és felsőfokon vehessem a tudást. Remélem, hogy Mindannyiótokkal meg fogok hamarosan ismerkedni személyesen. A bajnokságra is elmennék, de most nem tehetem, mert az év végén a feleségem már bármikor szülhet.
_________________ trubadúr
|