Erdeiné írta:
1,5 éves Pepikénk (tojó) a pár akit kinéztünk mellé 4 hónapos.
Mindketten kézzel nevelt madarak? Akkor egy kicsit nehezebb dolgotok lesz. Amúgy elég nagy a korkülönbség, de elvileg van esély. Amíg a madár nem éri el az ivarérettségét addig bár kinéz magának valakit a környezetében akihez tartozni akar, de ez még nem tekinthető párválasztásnak. Ha együtt nőnek fel, akkor megvan az esély rá, hogy végül a madár és nem az ember mellett dönt. De azért fel kell készülni arra is, hogy bár jól meglesznek, viszont sosem lesz utód, mert lehet mégsem a másik papagájt fogja választani a végén. Szóval semmi sem 100%.
Viszont ne tegyétek azonnal össze őket, mert lehet féltékeny lesz az új jövevényre. Ha már megszokták egymást és felügyelettel együtt eleget ismerkedtek és láthatóan nincs komoly gond az együttlét alatt, akkor fokozatosan össze lehet tenni a két madarat.