Heló mindenki!
A ágakkal kapcsolatban szeretnék mondani egy-két okosságot ha megengeditek.
Mindenki nagyon jól tájékozot szerencsére a témában, csak mindig a részletek maradnak ki. Tehát az ülőbotnak valóban töbféle átmérőjűnek kell lennie, nimfák esetében például érdemes egy megfelelő méretű kalitkában 3 félét alkalmazni: 1db a legfelső, legvédettebb helyen, ahol a madár szívesen alszik (erről ugy győződünk meg hogy addig rakosgatjuk ide oda amíg a madár nem a rácson szundit a kalit sarkában), illetve a napi szunyáit és a legtöbb mellékes időt (pl tollászkodás, udvarlás, párzás) itt tölti. Na ennek az ágnak kell olyan méretűnek lennie, amit a madár éppen nem ér át, hanem kényelmes pozícióban tartva a lábát, még a körme is eléri a kéreg részt. A másik 2 féle pedig lehet egy böhöm vastag akár 10cm átmérőjű kérges fa, ezen is jól tud udvarolni és nem mellékesen futkározni fel alá, illetve jó ha van egy hajszálvékony fél cm-es ágacska is, amit persze nagyon gyakran kell cserélni, de ezen nagyon kell egyensúlyozni, ami edzi a madarat. A legvékonyabb ágakat szeretik a madarak alvásra használni, ezért érdemes a kalitka alsó felébe helyezni ahol még nem éri el a földet a farok.
Többek között ezért ideálisabb egy röpde, mert nem kell ennyit mesterkedni, az ember csak vág egy jó nagy ágat tőből, berakja nagyjából vízszintbe, és a madár elmolyol rajta egész nap, de itt is figyelni kell, hogy ne ezen aludjon a madár, pláne ilyenkor kinn a hidegbe, mert lefagy a lábija!
És hamár nimfánál tartunk, ugyebár köztudott, hogy nagyon szeret a földön keresgélni, tehát ha az aljzat megfelelő durva homok, vagy akár tiszta beton, akkor a madár körme nem fog túlnőni, ámbár ha valakinek szép füves kifutója van, akkor érdemes a faágakkal sakkozni mindenképpen!
Dobronténak:A madarad hím, ez biztos, a nem éneklást pedig okozhatja, hogy szimplán nem megfelelően van kondicionálva és vagy nincs megfelelő késztetése az udvarlásra, de okozhatja hormonzavar, nagyon ritkán légcsőférgesség (bár ezt észrevennéd), vagy más egyéb kór ami miatt a madár nem érzi ugy h neki énekelni kellene, tehát udvarolni. Vagy lehet selejtes is (paszkonca ahogy a régiek mondanák) egy külsőleg egészséges hím, csakhogy terméketlen.
Oda kell figyelni a részletekre, ezért madarászkodunk, nem azért h másokat lejárassunk, és ok nélkül rágalmazzunk (bocsi ez nem nektek szólt, csak egy másik fórumot is olvasgattam és bennem maradt a tüske!)
Szóval PÍÍÍSZ (peace

), és mindenkinek jó madarászást!
Csácsá!