üdv! Ha valaki szeretne szórakozni a törpefürjek kézhez szoktatásával, a következőre jöttem rá: a melegtől megnyugszanak. Ezt eddig kétféleképp értem el, vagy egyszerre kettőt zártam a kezembe úgy, hogy összeérjenek nagy testfelületen, vagy egyet, amit a kilélegzésemmel melegítettem. Egy kevés idő után, főleg ha az ember nyugton tudja tartani a kezét, elkezd lassulni a szívverésük, és a menekülés helyett a környezet iránti kíváncsiság kerekedik felül, illetve egy ideig egyhelyben is maradnak, mintha akkor ébredtek volna. Csak tippelem, lehet hogy az alváshoz van köze, amikoris ugye szintén összebújnak, vagy az anya melegéhez. Teljesen vad példány (2 méterre ha feltűnök, szalad el) esetén a rekordom 5 teljes perc nyitott tenyéren tartás, vagyis akkor repülhetett volna el, amikor csak akar

hajrá, remélem nem csak én szórakozom ilyesmivel!
Ezt én is tapasztaltam.
Így szoktam képeket csinálni róluk.