africz írta:
Idézet:
Látod, én meg mááá hány helyről hallottam hogy a jákó antiszociális, magának való, csak a gazdáját szereti. Én erről azt gondolom, olyan lesz amilyenné nevelik. De mindig először az embernek kell szeretetet adni, hogy azt aztán visszakapja.
Teljesen úgy működik, mint a gyereknevelés
Teljesen úgy működik, mint a gyereknevelés
Ez szerintem is igy van, de nem olyan könnyű a Jákóval , Kakapo-t sohasem lehetett arra szoktatni, hogy békésen maradjon a kalitkában, ha kell egész nap üvölt és nem eszik. A feleségem éveken keresztül probálkozott és 5 év után ment a kezére előszőr békésen. Csipuska például szépen megeszi a kaját amit Éva elé rak nem veszik meg az ember kajáért, Kakaponak ez sem ment soha ha fejem tetejére álltam akkor sem. Kakapo érdeklődik a legtöbb ember iránt a gyerekeket imádja, felnőttek egyrésze szimpatikus, más része nem. Az idősek közül az idegeneket utálja nem szereti.
Most jöttem Merlintől, arra jártunk a pasimmal és meglátogattuk. Annyira helyes, egészen felkenődik a kalit sarkába, csakhogy kicsit simizzem a fejét.

Istenem, már hogy bírom ki azt a 3 napot!

Hát majd meglátjuk, hogy lesz itt a zöld fiukkal.
