Sziasztok, rollerosok!
Neco, meg ne próbálj nélkülem jelentkezni, hallod?! Tudod, a megálmodott jelenet csak ebben a felállításban sikeres

és a te szereposztásodban-hahha-ha! Hogy én vagyok, ki felemellek, juhujjj...

Roland meg a lábujjadon hi-hi

Raina most éppen az igazgatót puhítja

, hogy a bejárati ajtóba kitett sztászméretes sziluetten változtasson

, különben befuccsolt a merész elképzelésünk!
Amaryl, nyugi! Neked és Lajosnak, no, még annak is, ki kíváncsi

erre a vilgraszóló produkcióra, első sorban lesz hely foglalva. Ezt is Raina intézi nekünk

.
Kedves Doromboló, általában egész délután egy légtérben vagyok, vagyunk a madaraimmal. De tavaly, tavalyelőtt és mióta itt vannak velünk, midig ez volt az elhelyezés, és nem volt gond, ha együtt etettünk. Én asztalnál a fiúkat, ő a fészekben a fiait. Fruzsi nagyon jó kondiban van, csak későre kattant be neki, hogy etetnie is kellene... Béla a tanum rá, hogy távolabb vonulunk picit, a konyhán kívül, ha enni adtam neki, spéci Fruzsinak, de pár perc múlva finoman le kellett zavarjam a fészekről, mert ő zabált ugyan, de visszahelyezkedett utána nagy komótosan a fészekre, figyelmen kívül hagyva a kérincsélő kanáricsőröket... A lezavarást többször is megismételtem ha kellett. Volt hogy etetett, volt hogy nem. Az érdekes az, hogy Icámnál egyáltalán nem volt probléma, hogy egymás mellett kajolt a két család: az övé és az enyém... Végig ügyesen etetett. Azt az egy szem fiókáját, Rolandot. Még sokszor aranyosan noszogatta is

.
A fészekre visszacsalogatásos módszerek közül a fiúsat kipróbáltam: Illést betettem a tojóhoz, de csak ideig-pár percig volt hatásos a módszer, Ilusomat már a 15. napon nem érdekelte a fészekalj

. Ezt, hogy kivegyem a fészket 10 percre, bevallom, nem csináltam, mert csak a tojásokat tudtam kiszedni belőle, lévén rögzített... És volt kiszedve, mert Fruzsi alá beraktam őket, míg a Fruzsi tojásait kb. 10 perc múlva tettem be, de ő rá se bagózott... Szóval még csak gőgicsélek, tanulgatok. Jó iskola a tapasztalat, de a tandíj igen drága !
Marcsi, neked elfelejtettem írni, hogy a pöttyös minta nekem is a kedvencem

!
Na, jó éjt nektek!
Puszi: Gabesz