Talán még nem jött el az idő, hogy felsőbb osztályba lépjen a rendkívül lelkes ám mégis csak kezdő tyúkudvar népsége, de a helyzet alakulása most arra az elhatározásra sarkalt, hogy lépni kell !
Első lépcsőben az volt a szándékom, hogy ismerjék meg többen ezt a kifejezetten lakásba-ember füle mellé kitenyésztett kanári fajtát.
Másodsorban, hogy sikrüljön a neco és a Feri mellé még megnyerni komoly embereket e kedves kis madár tenyésztésére...
Harmadsorban a tenyésztés céltudatos alakítása lenne a végállomás.
Rá kellett jönnöm hogy nem érdemes az időt húzni, mert az egyik függvénye a másiknak !
Tehát a lényege az utolsó fázisnak az lenne, hogy a céltudatos tenyésztés eredménye képpen minden tenyészetből lehetőleg minél egyformább teljeítményű madarak jöjjenek elő !
Az ugyanis világszerte a cél, hogy a bemutatott kollekció ne csiricsáré módon szanaszét hozza a fajtára jellemző értékes hangfaktorokat, hanem úgy szólaljon meg a kollekció, mintha egy madár énekelne !
Ez minden tenyésztő álma és minden bíróé is természetesen. Nem lehet 360 pontos egy olyan kollekció, melynek meghallgatásakor úgy kell öszevadászni a pontokat a négy madárnál külön külön ! Nem lehet 360 p-os kollekció ha van köztük egy olyan virtuóz énekes amelyik csak 10 évenként "születik", azért mert akkor azt fogja a bíró etalonként minősíteni a maximális pontokkal, a többieket, bár azok is kiválló madarak, mivel az etalontól gyengébbek, ezért attól gyengébben fognak leosztályozódni.
Kell a tenyészetben egy kiemelkedő tehetségű és eredményű hím melynek az utódaiban fele arányban de magtalálhatók a papa jó tulajdonságai ! Ebből kell találni 4 hímet és megvan a kollekció ! Aztán a másik hím tojói után lehetnek másik kollekciók. Összekeverni a családok utódait pusztán azért mert szépen éneklő rollerek azok is, nem szerencsés a fentebb leírtak miatt !...
Azért nem szabad párokkal tenyészteni (tehát egy hím + egy tojó) mert akkor annyi vérvonal olyan szinten kuszálódik, hogy igen nehéz lesz 4 egyforma képeségű madarat találni.... Meg kell hogy mondjam, nekem sem volt már régen abszolút harmóniában éneklő kollekcióm ! 2001-ben volt egy 359 pontos csapatom mellyel sikerült is megnyernem a MB-t, ezeket ahogy letette a felhordó, már el is kezdték az előadást ! A 4-es madár egy alig hallható istenverte mély dorombolóval kezdett és azonnal fűzték fel magukat rá a többiek s miután megfogta mind a négy a mély dorombolót már váltott is a négyeske a hollra ! Ide is követték a többiek, de itt voltak kisebb hullámzó eltérések a hajlítások miatt. Mikor a megfelelő kitartás után négyeske elkezdte rázni a torokzacskóját szinte azonnal indították a többiek is a hollklinglit !
A 3-4 füttyöt egy kicsit szabadabban hozta le a társaság de azt tudom, hogy a bírókat utánna a szék mellől kellet felemelni a kábulattól...Az 1-es madár volt egy nüansznyit kihallható de összeségében azt a harmóniát soha nem lehet elfelejteni. Akkor egyszerre 3 C.O.M.bírónk is volt, Az Osztrák Anton Pux, A Német Rudolf Kaspar és a Magyar Richter Gusztáv !... Ezt a kollekciót a másnapi bemutatón sokan hallhatták a vendégek közül köztük Tóth Laci miskolci tenyésztő barátunk aki volt a veseny felhordója. El is kunyerálta tőlem a 4-eskét pedig de szerettem volna még legalább a költési szezon kezdetéig egyben tartva hallgatni őket...?!...
Összegezve tehát azért kell tartani az egy hím több tojó tenyésztési szisztémát hogy a szuper apa tulajdonságai így rögzíthetők ! A hasonló énekfelfogású madarak jó eséllyel rakhatók az iskolába !....