Ne is add fel Spirit, hisz ha emlékszel én is írtam májusban, mikor a Pirkót vettük, semmi hangja nem volt, illetve valami rekedt krákogó varjuhang jött ki belőle... Én is azon aggódtam, hogy talán nem is fiú őkelme. Ő is akkor vedlett jobban, ahogy hazahoztuk -szerintem a helyváltozás megviseli kicsit őket, nálam mindig akkor kezdtek el vedleni a másikak is, amikor vettük őket-, aztán egész nyáron csak úgy elvolt... Közben én is folyamatosan adtam neki azt a szinezőt, amit kaptam a tenyésztőjétől és a sárgarépa is szerepelt a tojásos kajába, ahog mindig is... Mégsem lett piros, de szép narancs az igen... Szóval ez van, közben lassacskán ahogy átvedlett kezdett nyikorogni, egyre jobban és most már mint írtam is, gyönyörűen fújja, sőt most már szegény rosszul látó Csirikém is beállt mellé, így végre versenyben koncerteznek, aminek nagyon örülök most még...
Egyenlőre Fricim hallgat, neki azt hiszem a torok- csőr bajai miatt nincs hangja, nem nagyon akar helyrejönni, hiába kezelem az ivermektinnel... Azért ő is elvan, Csirit szépen pátyolgatják és irányítják, nagyon aranyosak vele. Szerencsém, hogy nem használják ki a vakságát és nem bántják, inkább mintha jobban ragszkodnának hozzá. Szerintem együttérzőbbek, mint sok ember....
Tegnap még egy jót fürödtek és napoztak az erkélyen, köszönet ennek a jutalom időjárásnak, hogy még megengedi nekünk .... Érdekes, ahogy kiviszem őket a napra, egyből mennek a fürdőbe, mint ha parancsra tennék

Csirikét is jól lespricceltem, így ő is élvezhette az annyira szeretett fürdőzést, amit most magától sajnos nem tud...
Nagyon örülök neki, hogy nem lett depis ettől a rossz látástól, vidáman énekel és látszik, hogy nem hagyja el magát szegénykém, most főleg jó, hogy vannak társai, akik féltve óvják...
Most jó bőre eresztettem, de úgyis ritkán írok...
További sok sikert Neked is, meglátod nem lesz vele baj és fog még neked énekelni. Persze, ha tojó, az más...