Sziasztok!
Látom ez a tojó kontra hím dolog rendszeres gondot okoz mindenkinek.
Először is, amit itt még nem olvastam (ha jól emlékszem, mondjuk máshol sem), az az anatómia felöli megközelítése a problémának. (Hozzáteszem, nem vagyok jártas benne, szóval nem leszek szakszerű.)
Ezt egy idős galambtartótól tanultam. Az a lényege, hogy a lengőbordák nem egyformák a hím és a tojó esetén. A tojónak sokkal távolabb helyezkednek el egymástól, mint a hímeknek, mivel annak a hasüregében még időről-időre a tojás(ok)nak is el kell férniük.
Tehát ha szakszerűen megfogod a madarad, akkor a másik kezeddel óvatosan meg tudod nézni, ki tudod tapintani a kloákája felett, hogy milyen mesze vannak egymástól a lengőbordák. Hozzávetőlegesen egy ujjnyi széles a tojók esetében a távolság, míg a hímeknél ez alig pár miniméter (szinte teljesen összeérnek).
Ez az eljárás nálam majdnem mindig száz százalékban bevált. Azért írom így mivel, az én tapasztalataim alapján durván 10%-ban volt olyan eset, amikor ez az eljárás csődöt mondott. (DE VAN REMÉNY!!! CSAK OLVASD TOVÁBB, HA MÉG NEM UNOD.) (Ekkor sokban segít a viselkedésük megfigyelése, és az alapján eldönteni, hogy az most fiú-e vagy lány-e.)
Tudom ez most sokatoknak rossz hír, de jellemzően ez a probléma is csak akkor merült fel, amikor nem a „standard” (szürke, barna, illetve fehér egyedekről) kellett eldöntenem a nemüket. Ugyanis azok a madarak, amelyeknek a tenyésztésükbe bevonták a vadgerlét (nem a balkánit), azok sok esetben eltérő viselkedést tanúsítottak a (a fentiek alapján, az általam meghatározott) biológiai neműktől.
Jellemzően nem a tojókkal voltak nekem sem problémáim, hanem azokkal a hímekkel, amelyek „tojósan” viselkedtek. De amikor a fentiek alapján állítottam párba őket, megoldódtak a problémáimnak egy része… Ugyanis ezek a madarak (babos, lila csapos etc.) rendkívül rossz (LEGALÁBBIS az én tapasztalataim alapján, de itt azért vannak szép számban már ellenpéldák) párba állók, illetve szaporodók. Sok időnek (fél év és egy év közötti) kellett eltelnie ahhoz, hogy fiókáik legyenek (ténylegesen párba álljanak). Bár nálam sok esetben nem voltak fiasok a tojások.
Szóval a fentebb említett módszert ajánlom figyelmetekbe, azzal igen sok gondot meg tudtok előzni, főleg egy-egy új szerzemény esetén.
Lamentálásom:
Az csak az én laikus véleményem, hogy ennek az egész nem problémának a hátterében az idegen vér bevitele volt a kacagógerle állományba. A madaraknál, ha egy fajtához (azok változataikat), tartózókat párosítunk össze, akkor az utódok szaporodóképesek. (Pávagalambot párba lehet állítani egy bp-i magasröptű keringővel, (az most mellékes is, hogy értelme nem sok lenne), mégis az utódaik szaporodóképesek lennének.) Ez már nem áll az öszvérre (ló*szamár), ugyebár.
Tehát ebben az esetben, ami bennem felmerül, hogy akkor mégis mi okozhatja ezt a problémát a mi esetünkben??? Esetleg mégis távolabbi rokonok lennének, mintsem mi azt gondoljuk? (Az Amerikában őshonos galambunkat nem lehetne összepárosítani egy hazai galambunkkal???) Ennek azért csekély esélyt adok.
Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a megváltozott genetikai állomány egy esetleges új viselkedést is hozott magával, amit nem vagyunk képesek észrevenni, és hova tenni. És ma már azért alakulhatnak ki sikeres párok a keresztezett egyedek utódaiból, mert azok egyre inkább kezdenek visszaütni a kacagógerlékre? Kezdene letisztulni a vérvonal, és kialakulni egy új típus? Lehet az idő múlásával megoldódnak a problémáink? (Lényegében valóban létrehoztunk egy új fajtát, csak még nem értünk volna a kitenyésztés, a fajtajegyek rögzítésének a végére? És csak az első pár generációval kellene a tenyésztőknek megküzdenie? )
Kinek mi a véleménye? Persze nem sokat értek ehhez az egészhez, de a jelenlegi tudásom alapján erre jutottam. Ha nem így van és zöldségeket írtam, akkor legyen kedves felhívni rá a figyelmem egy jobban hozzáértő!
Persze, ami miatt írtam végül is, a nemmeghatározás ezen formája jól működik.
