Mintha tudta volna, hogy várok rá...
Jópár nappal ezelőtt idegen, újszerűen csengő hangra lettem figyelmes, őszi széltől kopaszított de tetejiben madarakat tápláló édes almát csüngető almafáról jött a hang. Termetre kisebb madár mint a már ismét állandó kosztosunk, a fenyőrigó. Node a csőre! Gyerekek, szinte olyan vastag mint a feje

. Eddig még csak a könyvben láttam, de mostmár szinte teljesen biztos voltam benne, meggyvágó az illető. Hú, kaptam elő a gépet és szinte fotóztam is vele

, csakhát nullán volt az aksi. Anyám, de dühös voltam magamra! Egyedül volt, a szomszéd ágon a fenyőrigó eszegetett unottan, aztán egy hangosabb autó zúgására tovarebbent a különös vendég.
Nade tegnapelőtt! Alighogy beléptem a kapun, rögtön csippentett nekem, hogy itt vagyok

. Lábujjhegyen osontam a házba, elő a gépet, lopakodva föl a szomszéd fára és aztán gyönyörűség!

Persze, ilyen a gép, olyan a fotós, de rajta van a madár! és ezzel a meggyvágó beírta magát a Kerti Vendégkönyvbe.
Hm... volna egy boncolgatásra váró gondolatom, ami nem tagadás, már régóta macerál. Fotó. Madaras fotó. Köztudott, hogy madarat fényképezni írtó nehéz. Nemcsak a fényképezőgép "okossága" és a fotós hozzáértése függvénye egy kép minősége, hanem hogy mennyire hagyja magát fényképezni a tollas alany. Természetesen ki fényképez, elsősorban magának fényképez. De ha ezt másoknak is bemutatja, mint hogy én sem állom meg, hogy el ne dicsekedjek vele

... Akkor? Művészi kép vagy dokumentum jellegű, de akkor is
legalább? felismerhető legyen a madár? Kinek mi jut erről eszébe? Szívesen olvasnám.
Üdv és pussz: Gabesz