Jó rendben van jövök, bár jóval kevesebb időt tudok majd itt lenni, mint korábban. Aki vitatkozni meg veszekedni akar az kerüljön, mert reagálni sem fogok, keresse a Fricet szerintem szívesen áll a rendelkezésére
Gabeszt meg ne bántsátok, mint ahogy Vlad írta ő a fórumot védi, semmi rossz szándék nincs abban a csajban, itt maradt ezen a fórumon, kell ő ide, meg elég jól is néz ki.
Akkor néhány mondatban az idei szezonról, bár sok jót nem tudok írni. Kezdődött azzal, hogy ősz végén új helyre kerültek a madaraim, ami sokkal jobb mint a régi, bár jóval kisebb, ezért le kellett szűkíteni az állományt 12 párra. Úgy döntöttem az idén nem végzek semmilyen megelőző kezelést, leitatást.....meg is szívtam! Az első körben lett 16 madaram, de a fele sem maradt meg, ezek után csak leitattam az állományt, bár tényészszezonban, mint tudjuk nem a legszerencsésebb, mert kell egy kis idő, hogy kitisztuljon a szervezetből az antibiotikum!
Aztán indultam a márciusi monori börzére és előtte való napon a legfelső polcról szedtem le kiállítási kalitkákat, amit a Kinnyonak vittem, közben a székkel amin álltam megbillentem és magamra kaptam a komplett madár bokszomat.

Még éjfélkor fúrtam meg faragtam, raktam vissza a polcokat meg a kalitkákat, meg a madarakat, már ami maradt, nem volt gyenge! Neco jutott eszembe, nála szoktak előfordulni hasonló esetek

Aztán annyit olvastam mostanában a tetvekről, a fórumon, hogy engem is megszálltak,

, de kiirtottam őket. Ezek után remélem most már helyre áll a rend, rám férne egy kis siker élmény, de semmi pánik! Szal, nagyjából ez a helyzet nálam, vannak ilyen szezonok is, mikor nem jön össze semmi, vagy nagyon is összejön, attól függ, honnan nézzük
Érdekelne, akkor hogy nálatok mi a helyzetet, főleg azoknál akik ritkábban írnak be?
Timba, Ocskó Tibi, Vörös Tibi, Kinnyo, Guti Zoli, Kriston Endre, Karcsi bácsi, meg akiket kifelejtettem, írjatok egy pár mondatot, hátha sikerülne egy normális topikot csinálni!
Mindenkinek jó madarazást, meg hallgassatok jó zenéket.
http://www.youtube.com/watch?v=aQIxn7s3ym8Kérdésedre válaszolva az idei tenyészidény sokkal pozitívabban indult,mint ahogy most tartok.Az első fészekaljak 70 százalékosak voltak,a második 30-40,a harmadik ,már ahol hagytam harmadikat az méggyengébb.A fiatalok között,mint minden évben most is volt elhullás minden előzmény nélkül,bár idén kevesebb arányban mint az előző években.Szinte egy időben fogta magát 4-5 tenyészmadaram és bevedlett.Hogy mitől,fogalmam sincs.Most tartok 72 fiatalnál,ez kevesebb,mint tavaly ilyenkor volt.Ami viszont jó,hogy idén kezdtem piros mozaikokat tenyészteni (egyenlőre két párral)és szépen jöttek fiatalok.A fiatal bronzok is elég jól néznek ki (már amennyit ilyenkor látni,fekete csőr,köröm).Nálam pár hét és a röpdébe kerül az egész csapat.