Betty írta:
Kati, hihetetlen ahogy azzal a nagy csőrre milyen finoman veszi el a kis unokádtól a nemes az ételt
De szeretnék most az unokád helyébe lenni....mármint szerettem volna így felnőni, hogy ennyi szép madár vesz körül

Gratulálok a szép fotókhoz és ahhoz, hogy ilyen jó fiukat neveltél a nemesekből!
Igazán most mondhatnám, hogy milyen fasza vagyok, de ez nem igaz. Sámsont alig kellett nevelgetni, valahogy zsigerből ilyen, Rebekát az első pillanattól nagyon szereti, amikor megszülettek a gyerekek bemutattuk őket az összes madárnak, kutyának, mindenkinek és azóta a világ legtermészetesebb dolga mindegyiknek, hogy együtt élünk. Tegnap is ott ült a vállamon, Rebi odamászott hozzá és simogatta a hátát, másnak ezért letépné az ujját, de a gyerekeket nem bántja, ösztönösen érzi, hogy ők gyengék és védtelenek. Bárhová megy a két kicsi ők repülnek utánuk, Sámson le is száll melléjük, sokszor úgy kell odébb taszigálni, mert még azt is látni akarja hogy mi van a kicsi unokám pelenkájában.
Sajnos Sámsonnál én is elrontottam az elején, hogy annyira óvtam mindentől, ezért ő az idegeneket tiszta szívből utálja. Azért az idők folyamán egy kicsit ez javul, de rajtam és a pasimon kívül csak a menyemet fogadja el, az ő vállán szeret még üldögélni órákig.
Mózes is szereti őket, de ő a hendikepje miatt bizalmatlanabb mindenkivel. Ő állandóan velem van, mindenkitől fél és senkinek sem engedi meg hogy belépjen az aurájába. Azért a múltkor nagyon igyekezett Lacuskához, mert a kicsi kekszet evett és azt ő is imádja és szépen elvette a kezéből. Majd az idő megoldja ezt is, rá fog jönni, hogy bármikor nyugodtan odamehet a gyerekekhez, mert nem bántják.
Merlinnel meg az a helyzet, hogy tőle nem is várjuk, hogy olyan babysitteres legyen, mint Sámson, neki is más az alaptermészete.
