NEVEZÉSI FELHÍVÁS

      A H-27 IDRE és a Karcagi H-10 közös rendezésében megtartjuk 2017 október 21-23-án a „Jászkupa” elnevezésű kiállításunkat.

     A rendezvény főbb célkitűzései:

– A kiállításra nevezett madarak olyan bírálatban részesüljenek, mely mértékadó a madár tulajdonos számára, ezért a rendezvényen 3 fő OMJ minősítésű bíró fog bírálni. (COM előírásoknak, és feltételeknek megfelelően.)
 – A hazai tenyésztők döntő többsége nem teheti meg, hogy egy COM rendezvényre nevezzen, de jelen esetben olyan bírók végzik a rendezvényen a bírálatot, akik nemzetközi jogosítvánnyal rendelkeznek,- a pártatlanságuk, és szakmai tudásuk megkérdőjelezhetetlen.
 -A valójában kaotikus hazai viszonyok között egy sziget legyünk, akik nem adtuk fel, amit már tíz éve közösen elkezdtünk. Mi továbbra is madarászunk, és mindig várjuk a madarászni vágyó barátainkat, egy közös élményekben gazdag baráti találkozóra.

 A rendezők nevében tisztelettel meghívjuk Önt, mint kiállítót/mint bemutatót, vagy látogatót, madarász barátot.

 A rendezvény helye: Jászberényi Állat- és Növénykert  5100 Jászberény, Fémnyomó út 3.

Ideje:  2017 október             21-én   9.00  – 17:00

                                               22-én   9:00 – 17:00

                                               23-án  9:00 –  13:00

A kiállítók a madaraikat október 20-án 15:00 – 18:00-ig  október 21-én 07:00-08:30-ig lehet leadni!!!!!   

Bírálat kezdete: 2017 október 21-én 09:00 (!!!)

A kiállításra/bemutatóra csak érvényes orvosi igazolással lehet madarat behozni!

A kiállítási területre csak egészséges madarat lehet behozni. Ezt ellenőrizzük a berakásnál is, és folyamatosan.

 Nevezési határidő:  2017 október 9. (A később érkező nevezéseket nem áll módunkban elfogadni!)

Madarak kiadása: 2017 október 23-án      14:00 -tól

 A bírók felkérése az alábbi szekciókba történt:

D      szekció    színkanári  (tárgyévi gyűrűzéssel)
E      szekció    alakkanári  (tárgyévi gyűrűzéssel)
F1    szekció    domesztikált egzóták (1-2 éves)
F2   szekció     egzóták  (1-2 éves)
H     szekció    hibridek  (1-2 éves)
O     szekció    galambok és gerlék (egzotikus galambok) (1-2 éves)
I 1    szekció    hullámos papagáj  (1-2 éves)  (St. hullámos)
I 2    szekció    hullámos papagáj  (1-2 éves)  (szín hullámos)
J      szekció    törpepapagájok  (1-2 éves)
K     szekció    ausztrál papagájok  (1-2 éves/ 3-4 éves)!
L     szekció    ázsiai és afrikai papagájok  (1-2 éves/ 3-4 éves)!
M    szekció    amerikai papagájok  (1-2 éves/ 3-4 éves)!
N    szekció    amazonok, kakaduk, arák, lórik, és egyéb papagájok  (1-2 éves/ 3-4 éves)!

A kiállításon bírálnak: A Szerb Bírói Szövetség OMJ minősítéssel rendelkező delegáltjai.

A madarakat a COM érvényes besorolásának megfelelően be kell sorolni. Besoroláshoz a legutóbbi COM Világbajnoksági szekció/osztály beosztását kérjük figyelembe venni.

(A megfelelő besoroláshoz a segítséget mindenki megkapja, és nem az a cél, hogy a rosszul besorolt madarat kizárják, hanem a tulajdonosnak segítsünk a besorolás tanulásába.)

A madarak nevezhetők mind egyéni, mind kollekció versenyre.

(Kollekció: azonos: faj- év-szín és nem!!!)

Technikai előírások:

 

– A rendezvényre vízi szárnyas, baromfi és galamb (házi galamb) nevezését nem áll módunkban fogadni.
– Rendezési hozzájárulás a kiállításra 3.500,- ft./fő , mely magába foglalja a kiállítási katalógust, a bírálati díjat. (Ez magába foglal 2 kollekció , és 8 egyénibe nevezett azonos fajú madarat . Ettől eltérést a szervezők engedélyezhetnek!!!)
– A helyezést elért madarak rozettadíjazásban részesülnek, mely rozetták a bírálat befejezése után a helyezést elért madár kalitjára  kerülnek fel. (I. II. III. Különdíj) Díjat csak az a madár kaphat, amelyik 90 vagy annál magasabb pontszámot ér el, de ettől független lesz a rangsorolás.
-A „Jászkupa” győztes madarai külön serleg díjazásban részesülnek. Ezt a címet minden szekcióban a legjobb kiállított madár kaphatja meg, ha elérte a kiváló minősítést, és a madarat bíráló bíró arra javaslatot tesz. A versenybe csak az igazoltan saját tenyésztésű madarak eredménye számít bele. A „Jászkupa” győztese az a tenyésztő lesz akinek egy fajból kiállított 5 versenyző madara a legtöbb pontszámot éri el. Azonos szekció ,azonos osztályú madarai lehetnek.(!) Ez a tenyésztő kupa díjazásban részesül.   (best of the best)
– Bemutatóra is van lehetőség, de a kiállításra nevezett madarak elsőbbséget kapnak.
– A rendezési hozzájárulást vagy a nevezési címen, vagy a madarak beszállításakor kell megfizetni.
-A madarak a rendezők által kijelölt kalitban helyezhetők el, a kiállítás végéig csak a rendezésért felelős személy kivételes engedélyével vehetők ki a kalitból,(!!!) egyéb esetben a zárt kalitból a madarakat nem lehet kivenni a kiállítás végéig.
– A madarak első etetéséről, és itatásáról a beszállító gondoskodik, majd a továbbiakban a rendezők végzik ezt a feladatot.
Zárás után, és nyitás előtt a kiállítási teremben csak a rendezők tartózkodhatnak.
– Aki saját kalitban kívánja kiállítani a madarát, azt csak tiszta, esztétikus kalitban teheti meg. (A kritériumnak nem megfelelő kalitot eltávolítjuk.)
– A bírálat időtartama alatt bírálati felügyelő működik, akinek az engedélye nélkül a bírálati terembe belépni tilos.(Kiv.: felhordók) A bírálat teljes befejezéséig a bírálati felügyelő hatáskörébe tartozik a bírálattal kapcsolatos összes feladat koordinálása.
– A Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó madár kiállítása csak CITES engedéllyel(!) lehetséges.
-A kiállított madárnak beazonosíthatónak kell lennie (pl.: zárt gyűrű), és csak saját tenyésztésű egyed állítható ki.( A bemutatóra nem vonatkozik) A helyezett madaraknál ez ellenőrzésre kerül.  A  nevezési lapon nem kell gyűrűszámot írni, csak be kell írni a tenyésztői törzsszámot.(!) Vitatott esetben a rendezőség az egyedi jelölés ellenőrzését mindentől függetlenül ellenőrizheti.
– A madarak elhullásáért felelősséget nem vállalunk, kivéve, ha az bizonyíthatóan a rendezők hibájából következett be .
– Óvás: A kiállításon az eredmények nyilvánosságra hozatalát követően 1 órán belül írásban kellő indoklással 3.000ft. egyidejű befizetéssel a vezető bírónál lehet benyújtani. Jogos óvás esetén az óvadékot visszafizetjük.

 Kérjük, hogy a nevezési, és a madarak beszállítási határidőket tartsák be, ezzel is elősegítve a rendezők zavartalan munkavégzését.

 Előre is köszönjük, ha a kiállításunkat megtiszteli.

 Nevezési cím:

 Küzmös Csaba  Tel.: +36  70  337-4058

E-mail uh.er1511225946di@so1511225946mzuk1511225946

 

Nevezési dokumentációk:
Nevezési felhívás
Nevezési lap
COM Besorolás