KIÁLLÍTÁSI FELHÍVÁS

Tisztelettel meghívjuk Önt a Díszmadár Tenyésztők Csornai Egyesülete (H-02) által megrendezésre kerülő XVII. Nemzetközi Díszmadár Kiállításra.

Kiállítás helye:
Széchenyi István Körzeti Általános Iskola
Csorna, Árpád Utca 2.

Kiállítás időpontja: 2017. augusztus 19-20.

Nevezési feltételek:

  • 1., A kiállításra csak egészséges kifogástalan állapotban lévő madarak nevezhetők.
  • 2., A bejelentés köteles madarak tartását, tenyésztését igazoló okiratokat a tenyésztő a kiállítás helyszínén mutathatja be.
  • 3., Állatorvosi igazolás.
  • 4., A Kiállításon csak azok a madarak érhetnek el I. II. III. helyezést, melyek a nevezést leadó tenyésztőt egyértelműen azonosító zárt gyűrűvel rendelkeznek (ez akár saját monogramos gyűrű is lehet), a többi kiállított madár kizárólag különdíjban részesülhet!
  • 5., Fűpapagájok és a Bourk-papagájok bírálata kizárólag Standard kiállítási kalitban történhet, kérjük a Nevezés leadásánál ezt figyelembe venni. Volierben is elhelyezhetőek lesznek a madarak, viszont ezek csak különdíjban részesülhetnek!

A kiállításon résztvevő madarakat 19-én 8h-ig kell elhelyezni a rendezők által biztosított kiállító volierekbe, kalitokba, vitrinekbe. A madarak kiadása 20-án a díjkiosztás után 16h-tól lehetséges.

Nevezési határidő 2017. augusztus 10.

Nevezési díj: 2000 Ft / fő, kiállítandó madarak darabszámától függetlenül.

Bírálat: A mindenkori bírálati szabályoknak megfelelően bírálatot tartunk meghívott bírók közreműködésével.

Börze: A kiállításon résztvevő tenyésztőtársak részére a börze ingyenes, külön a börzére érkezőknek 3000 Ft helypénzt kell fizetniük.

Szállás: A kiállítás ideje alatt szállás lehetőséget előzetes igénylés alapján biztosítunk, melynek díja: 2600 Ft / fő /éj. Ha OnLine adja le nevezését a “Megjegyzés” mezőben jelezheti szállás igényét.

!!! FIGYELEM !!!

A nevezés kitöltésekor legyen az ONLINE vagy papír alapon postai úton beküldött nevezés, kérjük töltsék ki a nevezést leadó tenyésztőt egyértelműen azonosító gyűrűszám rovatot (ez akár saját monogramos gyűrű is lehet). Ezzel megkönnyítik a rendezőség és a bírálók dolgát és elkerülhetjük a kellemetlenségeket!

Természetesen azok is adhatnak le nevezést akik nem rendelkeznek saját zárt gyűrűs madárral, abban az esetben az erre vonatkozó rovatot hagyják üresen a kitöltéskor. Ezek a madarak is bírálatra kerülnek, viszont csak különdíjban részesülhetnek!

Azok a tenyésztők akik úgy adják le nevezésüket, hogy a nevezési lapra nem írnak gyűrűszámot csak darabszámot, az ilyen tenyésztők madarait a rendezőség a beszállításkor kötelezően ellenőrzi!

 ONLINE NEVEZÉS

Nevezését feladhatja postai levélben a következő címre:
Díszmadár Tenyésztők Csornai Egyesülete
Pápai Zsolt
9142, Rábapatona
István utca. 13.

Nevezési lap letöltése itt >>

Sporttársi Üdvözlettel:    Samu János
az egyesület elnöke