Magyar neve: Fehérszárnyú vidapinty
Latin: Euplectes albonotatus (Cassin, 1848)
Német: Spiegelwida
Angol: White-winged Widowbird
Dán: Hvidvinget Vidafinke
Spanyol: Obispo de Alas Blancas
Finn: Valkosiipipiispa
Francia: Euplecte à épaules blanches
Olasz: Vedova alibianche
Lengyel: Wik³acz bia³oskrzyd³y
Cseh: Vida lesklá, Prádelník belokrídlý
Portugál: Viúva-d’asa-branca
Holland: Spiegelwidavink
Alfajok :
Euplectes albonotatus albonotatus
Euplectes albonotatus asymmetrurus 
(Angola White-winged Widowbird) 
Euplectes albonotatus eques 
(Cinnamon-shouldered Widowbird)

Hazai viszonylatban fellelhető vidapintyek sorában talán ez az utolsó faj, melyet élőben is láthatunk. Ez a madár is saját maga költi ki fiókáit, ezért aztán remélhetőleg e fajokat kedvelő madártartók körében is elszaporodhat. Nyugodt, békés természetű, több fajjal együtt tartásra alkalmas. Nagy röpdében az Afrikai apró egzotákkal is jól megfér.

Fehérszárnyú vidapinty leírása

Hím hossza 19, a tojóé 15 cm. A hím testének színe nászruhában teljesen fekete, kivéve a szárnyat, melynek színe barnás. A szárny a vállhajlat fölött sárga, alul viszont fehér. A fehér szín csak repülés közben villan fel, mely feltűnően világít az egyébként sötét madáron. A szárny többi tollainak szélei mogyoró barnával szegettek, ez adja a barnás színezetet. Nyugalmi állapotban hasonlít a tojóhoz, csak a barna tollazati jegyek sötétebbek és a fehér szín inkább halvány sárgába megy át. Lábszára, ujjai és körme fekete. Csőre kékes-szürke. Szivárványhártyája barna.
A tojó alapszíne halvány tojáshéj színű sárgás barna csíkozással, hasonlóan a paradicsom vidapintyek tojóihoz, de feje és nyakpántja sárgás színű.
A fiatal egyedek színe hasonló a tojóéhoz, de színeik tompábbak és hiányzik a fejről és a nyakpántról a sárgás szín.
Repülés közben papírszerűen susogó hangot ad, miközben két – háromszor élesen “chirps” szólamokban csicsereg.

Elterjedése, élőhelye

Elterjedési területe Kwa-Zulu, Natal, Mpumalanga, Dél-Afrika, Mozambik, Zimbabwe, Zaire, Tanzania.
Euplectes albonotatus eques annyiban különbözik az alapfajtól, hogy vállfoltja élénk fahéj-barna. elterjedése elkülönül az alapfajétól, főleg Szudán, Tanzánia és Kelet-Zaire területén él.
A másik, az Euplectes albonotatus asymmetrurus -nak viszont valamivel hosszabb a fark tollazata. Előfordulása pedig Észak-Kelet Namibiában, Angolában, Nyugat-Zaireben, és Gabon-ban van.

 

Kedveli a magas fűvel benőtt, valamint a kiöregedett (gyomos) művelésben lévő és a száraz akácia fákkal borított területeket, ahol kis csoportokba verődik.
Szabadtéri élőhelyén a tápláléka főleg fűmagokból, nektárból és rovarokból áll. Különösen szereti a fűfélék közül a Chloris virgata, Hyparrhenia splendensés a Rottboellia exaltata félérett magját. Nektár lelőhelye a laposan elterülő Aloe marlothii.

Tartása, tenyésztése

Nagy védőházikóval ellátott és örökzöld növényekkel beültetett volierbe való, minimális helyszükséglete 3 x 2 x 1 méter/5 madár. A hím poligám, ajánlatos legalább 4 tojóval együtt tartani. Ovális fészkét a hím építi a földtől 1-1.5 m. magasan, közönséges durva fűszálakból, a szövevénybe a körülvevő növényzet ágait is belefoglalja. A fészek bejárata oldalt van kis előtetővel ellátva. A tojó is kiveszi részét a fészek építésből, de már csak az utolsó fázisban, amikor is a kamra belsejét béleli ki finomabb szálakkal, mellyel jelzi a hím közeledésének elfogadását. Párzás után az előző tojó fészkéhez közel másik fészket épít a következő tojónak és ez esetenként több tojóval egymás után is megismétlődik. A fészkeit védi, de nem mindenáron, többnyire a tojók a harciasak. Fészekaljanként 2-6 tojást rak, de általában fészkenként 2-3 db a jellemző. Színük zöldes kék, vagy zöldes fehér apró barnás foltokkal spricceltek. Kotlási idő 12-14 nap. A fiókák a fészket teljesen kitollasodva 11-13 nap múlva hagyják el. Az utódok nevelését elsősorban a tojó látja el, de több esetben a hím is besegített a fészekaljak etetésénél. Kirepülés után a kicsiket intenzíven eteti.
Az egzotáknak való magkeveréken kívül, szükséges számukra a fűfélék félérett kalászait és gyomok magvait is adni. Rovareleségnek kiváló a darázslárva, pincebogár és a lisztkukac teljesen kifejlett példánya. Az utóbbiakból a végüknél fogva, a csőrükkel apró rágómozdulatokat téve előszeretettel szívják ki a táplálékot.
Fióka neveléskor lágyeleséget és szezonális gyümölcsöt mindenképp adjunk számukra, mivel ezzel is etetnek. Folyamatosan szükséges a nektár adagolása, Én 1/6 arányban vegyes virágmézet keverek az ivóvizükbe, melyet időnként az egzoták is megkóstolnak. Zöldeleségként a saláta a kedvencük. A táplálással különösen vigyázni kell a tollváltások idején, mivel szín és kalória táplálást is kell alkalmaznunk. Színtápláléknak megfelelő a reszelt sárgarépa, vöröskáposzta, és a cékla levele. Kalória tápláláskor az olajos magok arányát kell 30%-ra emelni, ezt legjobban a héjatlan tört napraforgó, tökmag és famogyoró 1-1 arányú keveréke biztosítja. A tavaszi szezonban a táplálék kiegészítését a tollváltást megelőző 2 hétben kezdjük meg (január vége-február eleje) és a kiszínesedésig alkalmazzuk.
Az őszi időszakban, viszont a vedlés észlelésével azonos időben kezdjük meg és a nyugalmi tollazat kifejlődéséig adjuk, ( a vedlés többnyire a fejtollazat ritkulásával kezdődik) a színtáplálást ilyenkor nem kell alkalmazni, de ezt felváltjuk a roboráló zöldeleségek adásával ( saláta-torzsával, reszelt zellergumó és levél, karalábé levél és édeskáposzta levél).

Írta: Eszteró Lajos (Szeged)