Magyar neve: Mozambiki vagy Mozambik csicsörke
Latin: Serinus mozambicus, (Statius Müller, PL, 1776)
Német: Mosambikgirlitz, Mozambique Girlitz
Angol: Yellow-fronted Canary, Yellow-eyed Canary, Green Singing Finch, Green Singer, Yellow-fronted Seedeater, Mozambique Serin
Dán: Mozambiquesisken, Mozambiksisken
Spanyol: Canario de Frente Amarillo, Cantor de Mozambique, Verdón Cantador
Finn: Viiksihemppo
Francia: Serin du Mozambique, Serin a front jaune
Olasz: Canarino del Mozambico, Canarino frontegialla
Lengyel: Kulczyk mozambijski
Cseh: Zvonohlík mozambický, Zvonohlík ¾lutocelý
Portugál: Canario-de-testa-amarela, Canário de Moçambique
Alfajok :
Serinus m. mozambicus
Serinus m. punctigula (Cameroon Yellow-fronted Canary) 
Serinus m. caniceps (Senegal Yellow-fronted Canary) 
Serinus m. santhome (Sao Tome Yellow-fronted Canary) 
Serinus m. tando (Angola Yellow-fronted Canary) 
Serinus m. vansoni
Serinus m. barbatus (Uganda Yellow-fronted Canary) 
Serinus m. samaliyae
Serinus m. grotei (Sennar Yellow-fronted Canary) 
Serinus m. gommaensis
Serinus m. granti

A mozambiki csicsörke leírása

Madarunk közeli rokonságban áll a kanárimadárral (Serinus canaria, nevezhetnénk akár kanári-szigeteki csicsörkének is) és a hazánkban is költő csicsörkével (Serinus serinus, talán helyénvalóbb lenne az európai csicsörke elnevezés).
A törzsalakhoz tartozó (S. m. mozambicus, túlnyomó többségben ezt az alakot importálták Európába) hímeknek élénksárga tollazat díszíti a torkát, mellét, hasát, a homlokát, a szeme fölötti hosszú szemöldöksávját, a pofafoltját és a farcsíkját. Halványan sávozott dolmánya és háta olajzöld színű. A feje tetejét, a tarkóját, a szemsávját és kantárát szűrkés mák-kék színű fedőtollazat borítja. A fejtetőn feketés sötétszürke, szaggatott, vékony csíkozás látható. A fején mindkét oldalt egy-egy feketés sáv húzódik a csőre alsó kávájától lefelé. Ez az úgynevezett bajuszsáv. Mintha harcsabajuszt viselne. Ez egy kissé talán morcosabb külsőt kölcsönöz ennek az alig tizenöt grammos, 12 cm hosszú kismadárnak. A szárny és farkatollai sötétbarnák sárgás szegéllyel. Nyitott szárnyain kitűnik két, keskeny, rövid sárgás színű szárnycsíkja. Az idősebb hímek testoldalán bohókásan szétállnak a pehelytollak. Az írisze sötétbarna, a csőre és a lába világos barnás hússzínű, a csőr felső kávája kissé sötétebb árnyalatú.
Az ivarérett tojók jól megkülönböztethetőek a hímektől, ugyanis elegáns nyakláncot hordanak, amely egyedülálló nemi bélyegnek tekinthető a természetben. A mellükön egy szürkésfekete foltokból álló sáv húzódik keresztül, amely egyfajta arisztokratikus megjelenést nyújt nekik. Összhatásában a tompább sárga színezetű tollazatot viselnek a tojók, nem olyan élénk színűek, mint a hímek.

A juvenilis madarak inkább a tojókra hasonlítanak. Tollazatuk sárgája még a tojókénál is fakóbb, mellükön piszkossárga foltok figyelhetők meg. Nemüket csak az adult tollazatba történő átvedlés után lehet egyértelműen meghatározni. A hímek éneke a legbiztosabb ivari bélyege az immatur egyedeknek.

Mozambiki csicsörke élőhelye

A mozambiki csicsörke a Szaharától délre szinte mindenütt előfordul Afrikában. Kifejezetten a száraz szavannás területeket kedveli, de előfordul erdős vidékeken és mezőgazdasági területeken is. Betelepítették a Mauritiusra, Seychelle- és Hawaii szigetekre, valamint Puerto Rico-ba. A BirdLife International szerint a “Legkisebb Törődés” Vöröslistás Kategóriájába sorolható már 2004 óta (IUCN Red List Category: LC, Least Concern). Globális előfordulási területe igen nagy, közel 9500000km2. A teljes populáció nagysága nincs felmérve, de feltehetően igen nagy, mivel az elterjedési területén közönséges fajnak mondható (Fry and Keith 2004). A populáció nagyságának változási tendenciája sincs felmérve, de feltehetően nem közelíti meg az “IUCN Red List” által definiált csökkenési kritérium küszöbszintjét (a csökkenés több mint 30%, 10 éven vagy 3 generáción belül). Habár 1985 óta több, mint 2600000 vadon befogott madár van bejegyezve a nemzetközi kereskedelemben (UNEP-WCMC CITES Trade Database, 2005 január).

Alfajok

S. m. mozambicus:
Alternatív latin nevek: S. m. ictera, Serinus icterus songeae, S. m. madaraszi, Serinus madaraszi, S. m. songeae, S. m. gertrudis, Fringilla mozambica, Fringilla ictera, Ochrospiza mozambica,
Elterjedési területe: Kenya és Mozambik közötti térség
Jellemző külső jegyek: fejtető szürkés mák-kék színű, a bajuszsáv fekete

S. m. barbatus:
Alternatív latin nevek: S. m. pseudobarbatus, Serinus pseudobarbatus, Crithagra barbata
Alternatív angol név: Uganda Yellow-fronted Canary
Elterjedési területe: Szudán és Kenya közötti térség
Jellemző külső jegyek: a fején nyoma sincs a szürke színnek

S. m. caniceps:
Alternatív latin nevek: S. m. hartlaubii, Linaria caniceps, Crithagra hartlaubii
Alternatív angol név: Senegal Yellow-fronted Canary
Elterjedési területe: Szenegál és Kamerun közötti térség
Jellemző külső jegyek: a tojó apró foltocskákból álló nyaklánca világos szürke színű, a fejtető halványszürke színű

S. m. gommaensis:
Elterjedési területe: Etiópia

S. m. granti:
Elterjedési területe: Mozambik és a Dél Afrikai Köztársaság közötti térség
Jellemző külső jegyek: a tojónak alig kivehető a nyaksávja, a hímnek világosszürke a bajuszsávja

S. m. grotei:
Alternatív latin név: S. m. aurifrons
Alternatív angol név: Sennar Yellow-fronted Canary
Elterjedési területe: Szudán és Etiópia
Jellemző külső jegyek: a tojónak kettős nyakszalagja van, hím világossárga rajzolatot visel a fején, a bajuszsáv palaszürke

S. m. punctigula:
Alternatív angol név: Cameroon Yellow-fronted Canary
Elterjedési területe: Kamerun
Jellemző külső jegyek: fehér áll és torok

S. m. samaliyae:
Alternatív latin név: S. m. intensus
Elterjedési területe: Kongó és Zambia közötti térség

S. m. santhome
Alternatív angol név: Sao Tome Yellow-fronted Canary
Elterjedési területe: Sao Tomé szigete
Jellemző külső jegyek: a fejtető szürkésbarna színű

S. m. tando
Alternatív angol név: Angola Yellow-fronted Canary
Elterjedési területe: Kongó és Angola közötti térség

S. m. vansoni
Elterjedési területe: Angola, Namíbia és Zambia által határolt térség

Mozambiki csicsörke viselkedése

Merész, élénk, energikus, kíváncsi természetű madárkák a mozambiki csicsörkék. Gyors röptük, jó manőverező képességűk nagyobb volierben bontakozik ki. Kapcsolattartó hangjuk egy rövid “csip”, néha duplán “csip-csip”. Életerős éneke általában magas hangokból álló dallamok füzére, melyet gyakran kanárira emlékeztető trillák is tarkítják. Legalább tíz-tizenkét motívumot fedeztem fel madaraim nótájában. Van köztük, például hívogató, válaszoló, területbirtokló és természetesen udvarló motívum is. Általában csak a hím énekesmadarak énekelnek, de a mozambiki csicsörke tojók a beszédesebb fehérnépek közé tartoznak, de a repertoárjuk csak egy-két motívumból áll. Párzási időszakban sokkal intenzívebben énekelnek az udvarló lovagok, mint az egyedül tartott magányos hímek, akik viszont szinte egész évben folyamatosan énekelgetnek.
Nem javasolt több pár elhelyezése egy légtérben. Esetleg békésebb díszpintyfélékkel (zebrapinty, sirályka stb.) összezárható; pintyfélékkel (kanári, szürke csicsörke stb.) összeférhetetlenség léphet fel, különösképpen költési szezonban. Ez nem csak a hímekre értendő, a tojók is kifejezetten agresszívakká válhatnak ilyenkor. A természetben költési időszakban párokban, familiáris csoportokban élnek, téli időszakban nagyobb, 20-30 egyedből álló csapatokban kóborolnak. Fogságban akár 15 évet is megélhetnek.

Tartása

Alapvetően könnyen, speciális igények nélkül tartható, szívós, nem különösebben kényes madarak ezek a mozambiki csicsörkék. Nagy mozgásigényük miatt az elhelyezésük tágasabb kalitkában, volierben javasolt. Áprilistól novemberig kerti röpdében is tartható.
A mozambiki csicsörkék magevő madarak, ami azt jelenti, hogy táplálékuk alapját különböző magvak jelentik (kölesfélék, fénymag, muharmag). Azonban a madarak igényelnek ezeken kívül olajos magvakat is (négermag, kender). Standard kanári és pinty magkeverék adható nekik egy-egy arányban összekeverve szélesebb etetőtálkában tálalva, hogy jobban tudjanak a magok közt válogatni. Ezt érdemes kiegészíteni még egy kis kendermaggal és négermaggal (ezekkel csínján kell bánni, mert szinte habzsolják és mivel ezek olajos magvak, könnyen elhízhatnak tőle a madaraink), muharmaggal valamint egy kis étkezési mákkal. A fürtös kölest is nagyon szeretik. Kapjanak még alma-, kígyóuborka szeletet, édes paprikacsumát, saláta-, tyúkhúr-, gyermekláncfű levelet. A különböző gaznövények bugáiban lévő félérett magokat is nagyon kedvelik (pl.: útifüvek, disznóparéj stb.). A tojásos lágyeleség is nélkülözhetetlen a változatos táplálásukhoz, amely általában főtt tojásból és egzótás granulált lágyeleségből áll egy kis mézzel és szépiareszelékkel megfűszerezve. A csíráztatott pintymagkeveréket is előszeretettel fogyasztják.

Tenyésztése

Tenyésztésükhöz először is természetesen nélkülözhetetlen egy összehangolt 1-6 éves pár. Ez azt jelenti, hogy azonos évszakban jöttek a világra, így azonos ritmusban ketyeg a biológiai órájuk. Én speciel jobban kedvelem a hazai természetes viszonylatokhoz igazodott csicsörke tenyész-szezont (április-augusztus), de az csak olyan domesztikálódott egyedeknél lehetséges, amelyek már átálltak erre a ciklusra, mert a természetes körülmények között Afrikában a szeptembertől márciusig terjedő időszakban költenek. A természetben nyitott fészekben költenek a mozambiki csicsörkék. A fészket a hím és a tojó egyaránt építik. Általában 3-4 tojásból áll egy fészekalj. Az inkubációs idő 13-14 nap. A fészket a tojó üli, de a fiókanevelésbe a hím is aktívan kiveszi a részét. A fiókák 17-20 napos korukban hagyják el a fészket. Ezután még körülbelül két hétig etetik a szülők őket, de ezalatt már rálépnek az önállósodás útjára. Mesterséges körülmények között a kevés fészekanyaggal előbélelt, nyitott kanári fészekkosarakat előszeretettel igénybe veszik. Fészekanyagként fűszénát és kis papírvatta- vagy papírzsebkendő darabkákat kínálhatunk fel nekik és némi lószőrt. A költési időszak kezdetén gyakrabban kapjanak tojásos lágyeleséget, zöldeleséget és csíráztatott magokat. A tojásrakáshoz elengedhetetlen a szépiaváz, a fiókaneveléshez pedig a lisztkukacok, amelyekből naponta több mint egy tucatot is elfogyaszthatnak.

Azok a csodálatos mozambiki csicsörkék

2004 nyarán lecsaptam egy hirdetésre, amelyben családi okok miatt új gazdát kerestek egy afrikai énekesmadár hímnek. Sajnos az idáig nem volt lehetőségem díszmadarakat tartani. Kifejezetten érdekesen csengett a magyar neve: mozambiki csicsörke. Azelőtt egyáltalán nem hallottam róla, de még ahogy aznap megpillantottam, eldöntöttem, hogy én mozambiki csicsörkéket, (röviden én csak mozcsiknak becézem azóta őket) fogok tartani és ő lesz az első madaram. Egy színes madár a szürke hétköznapokban, amely énekével megtöri a hétfő reggelek mogorva csendjét. Madárkának neveztem el az örökbefogadott kis jószágot, nagy M betűvel, Wharton regénye után szabadon. Az előző gazdája ajándékba kapta egy ferences rendi szerzetestől. Szerinte másfél, két éves lehetett akkor, de a lábán megfigyelhető elszarusodások és a csőre felső kávájának túlnövése alapján idősebbnek véltem. A nappalink legvilágosabb sarkába, az egyik tetőtéri ablak alatt helyeztem el a kalitkáját. Hamar megszokta az új otthonát. Jól kijöttünk egymással. A második nap már el is kezdett énekelni. Nagyon szépen dalolt. Egy hét elteltével úgy gondoltam, hogy kinyitom a kalitka ajtaját, ha Madárkának van elég bátorsága hozzá, nyugodtan nézzen körbe a lakásban. Pár perc várakozás után ki is rebbent a kalit tetejére és onnan vette szemügyre a nappalit. Ösztönösen a fény felé repült, leellenőrizte az ablakokat, amelyeket persze már előtte becsuktam és a reluxát is leengedtem, nehogy nekicsapódjon az üvegnek. Aztán körberepülte a szobát. A nappali kalitkával átellenes sarkában landolási alkalmatosságot helyeztem el a számára, melyet lehántolt fűzfaágakból készítettem. Madárka a tiszteletköre után egyből igénybe is vette és ott aztán rázendített. A területbirtokló tételt nyomta, teli torokból. Teljes volt a boldogság! Ez volt a legjobb bizonyíték arra, hogy magáénak érezte az otthonunkat. Pár óra múlva, mikor megéhezett, megszomjazott, visszatért az ő kis lakhelyére. Onnantól kezdve folyamatosan nyitva hagytam a kalit ajtaját, hogy bármikor, amikor kedve szottyan, szabadon repkedhessen a lakásban. Érdekes, hogy a nappalit sohasem hagyta el.
Szépen teltek, múltak a hetek, hónapok. Én nyakig beleástam magam a mozambiki csicsörkés szakirodalomba valamint a díszmadártartás rejtelmeibe. Könyveket, folyóiratokat szereztem be. Interneten szörfözgettem, fórumozgattam, levelezgettem a témában. Beléptem az MDOSZ H-01 Rákospalotai Madárbaráti Egyesületbe. Megpróbáltam minél hamarább levetkőzni kezdő díszmadártartó mivoltomat, eközben Madárka csak repkedett és röpködött, no meg énekelt és dalolt.
Jelenleg három tenyészpár mozambiki csicsörke boldogítja az életemet. Az egyik közülük három év alatt tíz fiókával ajándékozott meg. Alapvetően könnyen tartható, szívós, nem különösebben kényes madarak ezek a mozambiki csicsörkék. A tenyésztésük sem túl nagy ördöngösség, ha egy jól harmonizáló párral rendelkezik az ember. Kezdő díszmadarászoknak is nyugodtan merem ajánlani, hiszen három évvel ezelőtt még én is az voltam és lám, fiókákkal hálálták meg a gondoskodásomat. Mi kellhet több egy madárgazdának?

A mozambiki csicsörke leírása a „The Birds of Africa” című könyv 7. kötetéből

(The Birds of Africa, Volume VII: Sparrows to Buntings by C. Hilary Fry and Stuart Keith, p. 479-483)
Fordította: Dr. Dezső Péter

Serinus mozambicus (S. Müller). Yellow-fronted Canary (sárga-homlokú csicsörke); Yellow-eyed Canary (sárga-szemű csicsörke); Serin du Mozambique (mozambiki csicsörke).
Fringilla mozambica S. Müller, 1776. Natursyst., suppl., p. 163; Mozambique.

Elterjedési területe és gyakorisága: Közönséges endemikus fészkelő és szezonális kóborló faj Afrikában a Szaharától délre, kivéve az esőerdőket és a sivatagos vidékeket. Betelepítették az elábbi szigetekre: Sao Tomé, Mafia, Mauritius, Reunion, Rodrigues (Showler 2002), Assumption (Seychelle-szigetek), Hawaii-ra valamint Puerto Ricoba. Az Amirante-szigetcsoportokról eltűnt (Seychelle-szigetek). Mauritániában gyakori Boghé dél-keleti részén, a Felső Szenegál-völgyben és Guidimaka déli részén; az esős évszakban előfordul északon a 16°30’ szélességi fokig. Szenegálban szinte mindenütt gyakori, az Oiseaux du Djoudj Nemzeti Parkban közönségesnek számít, de egyébiránt ritka Nyugat Gambiában, gyakori a partvidéken, közönséges a szárazföldön, különösen az erdőfoltokkal tarkított alsó folyószakaszokon; úgy vélik, hogy 1970 óta terjeszkedik. Guineában előfordul Gaoual és Koundara területein és keletre Doko felé, közönséges a Haut Niger Nemzeti Parkban, általánosan elterjedt a tengerparti és Kindiai területeken. Sierra Leonéban gyakori Outamba környékén; megfigyelték Tembikunda és Kundewarakaro térségében és valószínűleg kifejezetten közönséges a nyugati területeken mindenfelé (Field 1974); megszokott kalitkamadár Freetownban. Libériában, helyi viszonylatban gyakori a nyugati határ mentén, az 1960-as évek közepétől gyakorivá vált Nimba megyében; Monrovia környékén is előfordul. Maliban kifejezetten közönséges a Boucle de Baoulé Biosphere Rezervátumban, elterjedt a Bani-völgyben és a Bamako környéki kertekben, másutt viszonylag gyakorinak mondható az északi szélesség tizenötödik fokától délre. Elefántcsontparton általánosan elterjedt az erdős övezet északi részén. Burkina Faso északi részén gyakori körülbelül az északi szélesség tizenkettedik fokáig, elterjedt az Ouagadougou vidékén és a Nord-Yatenga régió déli részén. Ghánában általánosan elterjedt kivéve az erdős övezetet; előfordul délre Kumasi környékén (szökevények?) és az Accrai-síkságon; megszokott kalitkamadár a falvakban. Togóban általánosan elterjedt a szavanna övezetben délre Notsé felé. Beninben közönséges Beterou vidékén, gyakori a Pendjari Nemzeti Parkban. Nigerben gyakori fészkelő a ’W’ Nemzeti Parkban; előfordul északra Gaya és Tapoa felé (é.sz. 12°29’ k.h. 2°25’). Nigériában észak-nyugaton a Száhel-övezetben nem fordul elő, egyébiránt alkalmi vendég északra Kazaure, Katsina és Kano felé, gyakori Falgore és Bagauda környékén, délebbre Ibadan, Enugu és Afikpo felé helyi viszonylatban is közönséges és elterjedt fészkelő; népszerű kalitkamadár és sokukat kereskedelmi céllal gyűjtik (Elgood és mtsai. 1994); megfigyelték Ifén és Lagosban, de ezek szökevények is lehettek; gyakori fészkelő Warri környékén, de talán ezek is szökevények; azonban valószínű, hogy a faj déli irányba terjeszkedik Nyugat-Afrikában, ahogy az erdők fogyatkoznak. Kamerunban általánosan elterjedt a külső erdős övezetben, északra Csád felé; 350 métertől (Kupe-hegyen 900 méterig), 550 métertől (Ntui) 800-950 méterig (Yaounge környékén) és 1400-1550 méteren (Manengouba-hegy). Csádban általánosan elterjedt dél-nyugaton a Csád-tó mellett és a Chari régióban; ritka a szudáni zónában (Salamat, Am Timam, Zakouma) és itt is, ahogy mindenütt az elterjedési területének legnagyobb részén határozottan antropofil vagyis emberkedvelő (Salvan 1968-1969). Közép-afrikai Köztársaság területén gyakori szinte minden nyílt területen észak felé a Bamingui-Bangoran Nemzeti Park környékén; ritka Észak-Vakaga vidékén és délre a Lobaye Prefektúra felé. Szudánban a barbatus alfaja általánosan elterjedt Jebel Marra vulkánikus hegyen és Dél-Kordofanban (ezek a populációk valószínűleg elszigetelődtek a délebbre található populációktól), gyakori az északi szélesség kilencedik fokától délre, de látszólag hiányzik Shilluk, Sobat, Sudd és Jonglei vidékéről; a grotei alfaj megtalálható a Kék-Nílus dél-keleti területein és Boma körzetében, az etiópiai határhoz közel. Eritreában, helyi viszonylatban gyakori 1650-2300 méteren a középfennsíkon és a Mareb-folyó vízgyűjtő területein (Zinner 2001); kifejezetten lokális elterjedésű Tacazzén és Mareb-folyó völgyében 1500 méter alatt és Chenafena környékén 1675 méteren. Etiópiában az északi szélesség tizenkettedik fokától délre elterjedt, gyakori a nyugati alföldeken és felföldeken körülbelül a keleti hosszúság harminchetedik fokáig Nyugat-Gojam, Welega, Ilubabor, Kefa és Gamo Gafo Providenciákban, hiányzik Shoa és Sidamo Providenciákban valamint a Nechisar Nemzeti Parkból, ritka az Omo-völgyben.
Sao Toméba a XIX. század végén telepítették be, gyakori, általánosan elterjedt északon Ponta Figotól nyugatra, a belső területeken Nova Moca felé, délen gyakori az alföldeken. Gabonban Port Gentilben ismert a jelenléte, gyakori Lékoni, Moukalaba és Tchibanga környékén (Sargeant 1993) és a Lope Nemzeti Parkban (Christy és Clarke 1994). Kongóban általánosan elterjedt Dél-Mayombében és a Kongó-folyó alsó szakaszán, másutt ritka, csak három regisztrált megfigyelése van. Zairében megtalálható a Kongó-folyó alsó szakaszán; gyakori és általánosan elterjedt Nyugat-Kasaiban és Kelet-Kasai déli részén, közönséges Katangában és a Kivu Providencia déli részén; előfordul a keleti határhoz közeli tisztásokon; hiányzik a vulkanikus területekről, ritka a Rutshuru-völgyben; észak-keleten gyakori Medje és Bafwabaka környékén és jelentős számban megtalálható Uele legelőin. Ugandában szinte minden tengerszint feletti magasságban közönségesnek mondható 2300 méterig. Kenyában meglehetősen gyakori fészkelő és kóborló 2200 méterig az Elgon-hegytől és a Saiwa Nemzeti Parktól Busiáig, Mumiasig, Kakamegáig, Nandiig, a Viktória-tó partvidékéig, Sotikig, Lolgorienig és a Mara Game Rezervátumig; továbbá a tengerpart menti alföldeken északra a Tana-folyó alsó szakasza felé (Baomo) valamint Lamu- és Manda-szigetén, délre a Shimba-hegység felé. Szomáliában egyetlen adata ismert a Jubba-folyó torkolatánál (Hall és Moreau 1970). Ruandában közönségesnek mondható kivéve talán észak-keleten. Burundiban kifejezetten gyakori országszerte 2000 méterig. Tanzániában néhol ritka néhol gyakori, a feltérképezett területeken általánosan elterjedt (N. Baker személyes feljegyzései); Tabora (barbatus alfaj), Katavi Nemzeti park (kérdéses fajta), Ufipa-fennsík (samaliyae alfaj); a Mafia-szigetre a XIX. század végén telepítettél be (tando alfaj), északi részén számos régebbi adata van és nyilvánvalóan még ma is megtalálható ott, mivelhogy a helyi népek „ismerik a madarat, befogják és kalitkamadárként tartják is, de megállapítható, hogy csak ritkán fordul elő eme korallmészkő-sziget bozótos vidéken, különösképpen ott, ahol köles is terem” (Pakenham 1979).

Angolában közönséges, a tando alfaj elterjedése: Cabinda, Huambótól és Észak-Huílától Uigéig, Cuanza Norte, Malanje, Bié, Lunda Norte és Lunda sul; a samaliyae alfaj elterjedése: Észak- és Kelet-Moxico; a vansoni alfaj elterjedése: Dél- és Közép-Huílától és Kelet-Namibétől Cunenéig és Cuando Cubangóig. Országszerte elterjedt Zambiában, Malawiban, Mozambikban (a granti alfaj az Inkomati-folyó déli szakaszának árterében, a mozambicus alfaj pedig az északi területeken), Zimbabwében, Dél-afrikai Köztársaság egyes tartományaiban (a nyugati régiókból hiányzik; a leggyakoribb az Escarpment sziklás, szakadékos fennsíkjain) úgymint KwaZulu-Natal és Eastern Cape tartományokban minden tengerszint feletti magasságban körülbelül 1600 méterig, azonban Free State tartományban nem túl gyakori, rendszerint előfordul Golden Gate és Harrismith között valamint a Vaal-folyó völgyében Parys és Sasolburg között. Botswanában nem túl gyakori, de északon, keleten és dél-keleten helyi viszonylatban gyakorinak mondható; az Okavango-folyó deltájában csak szórványosan fordul elő. Lesotho alacsonyabb vidékein általánosan elterjedt. A legtöbb alfaj elterjedési területe szinte teljes mértékben határos egymással.

Széles körben árusított és tartott kalitkamadár különösképpen az elterjedési területein; a nyugat-mozambiki népek között például „általános házi kedvenc” volt hetven évvel ezelőtt (Vincent 1936) és kétségtelenül ma is az; Dél-Afrikában „a bennszülött falvak szinte mindegyik házának volt egy saját csicsörkéje hevenyészett kalitkában… ahol az útmunkások magukkal vitték a madaraikat a munkába, kalitkasorokkal volt feldíszítve az út széle” (Skead 1960). Befogása egyszerű, akár a városokban is, hívómadarak segítségével történő csapdás módszerrel vagy lépesvesszővel (Inhaca I. Mozambik). Évente megközelítőleg 10.000 példány mozambiki csicsörkét exportálnak engedéllyel Dél-Mozambikból (Sul do Save tartomány), ellenben „ismeretlen számú madarat fognak be és adnak el illegálisan… azonban nem valószínű, hogy szignifikáns hatása van a díszmadár-kereskedelemnek a vadon élő populációra, amely alighanem meghaladja a kétmillió egyedet” (Parker 1999). Botswana is rendelkezik engedélyezett, kereskedelmi céllal történő madárbefogási kvótákkal. Sul do Save tartományban (Dél-Mozambik) az egyedsűrűségük 10 madár per 100 hektár akáciás bozótosban, 13 madár a „mopane” erdőkben (Colophospermum mopane), 21 madár a „miombo” erdőkben (Brachystegia) és 10 madár egyéb lombhullató erdőkben (Parker 1999). Ugyanez Szváziföld szavannáin 10, 36, 105 és 1280 madár per 100 hektár (Monadjem 2002).

Leírása: S. m. barbatus, beleértve a „pseudobarbatus”-t is (Heuglin): Előfordul Dél-Csádtól Szudánig, a Nílustól nyugatra és Észak-kelet Zairétól Nyugat-Kenyáig valamint Közép-Tanzániában.
FELNőTT HÍM: homloka élénk aranysárga, fejtetőtől a hátig és a vállfedők sárgás olajzöld színűek, fejtetőtől a tarkóig vékony sötétebb csíkokkal, a dolmány, a vállfedők és a felső hát rövid szélesebb feketés csíkokkal, a farcsík aranysárga, a felső farkfedők olajzöldek sárgával színezve.

A farktollak feketésbarna színűek, a külső zászlók olajzölddel vannak szegélyezve; a T1 farktoll vége és a T2-T6 farktollak külső zászlóinak a vége zöldes fehérrel szélesen szegélyezett. A fejtető vékony élénksárga szemöldöksávval van határolva; ezalatt egy sötét olajzöld sáv húzódik a kantáron keresztül és szélesebb olajzöld szalag a fülfedőkön keresztül; a pofacsík élénksárga; a nyak oldalsó része sárgás olajzöld; széles feketés bajuszsáv jellemzi; a mell oldalsó része olajzöld és a testoldal zöld színnel futtatott; a mell legnagyobb része egyébként élénk aranysárga. Az evezőtollak feketés barnák, a kézevezők és a karevezők sárgás olajzölddel vannak szegélyezve, a harmadrendű evezők hegye és szegélye szélesebben van futtatva olajzölddel, a fiókszárny és a kézfedők feketés barnák olajzölddel finoman szegélyezve, a szárny felső részének maradék fedőtollai feketés barnák, a nagyfedők olajzölddel szélezettek és a középső fedőkkel egyetemben zöldessárga a hegyük, ezáltal két keskeny és alig észrevehető szárnycsíkot formálnak, a kisfedők hegye olajzöld. A szárnybélés és a hónaljtollak halvány sárgák. A csőre rövid, kúp alakú, erőteljes, felül sötétbarna, alul szürkés barna; a szeme sötétbarna, a lábai is sötétbarnák.
FELNőTT TOJÓ: hasonlít az adult hímre, de felül fakóbb olajzöld; a homlok, a pofacsík és az alsó testtájak halvány sárgák; a kantár és a bajuszsáv inkább sötét olajzöld mintsem feketés. TESTMÉRETEI (10 hímet és 10 tojót vizsgálva): szárny: hím: 61-71mm (átlag: 66,5mm), tojó: 64-71mm (átlag: 66,2mm); farok: hím: 36-42mm (átlag: 39,3mm), tojó: 38-43 (átlag: 40,2mm); csőr: hím: 11,5-12-5mm (átlag: 11,8mm), tojó: 11-12mm (átlag: 11,7mm); csüd: hím: 13,5-14,5mm (átlag: 14,1mm), tojó: 13,5-14,5mm (átlag: 14,5mm). Nyugat-Kenyában Burundiban és Tanzániában előforduló madarak („pseudobarbatus”) átlagmérete: szárny: (n=7, hím) 71-73mm (átlag: 72mm). Testsúlya: Nyugat-Ugandában: (n=16, nem szexált) 11,2-13,2g (átlag: 12,0g); Nyugat-Kenyába: (n=8, hím) 11,5-13,4g (átlag: 12,9g), (n=10, tojó) 12,0-14,0g (átlag: 12,9g), (n=53, nem szexált) 11,0-17,1g (átlag: 13,0g).
FIATAL EGYEDEK (IMMATUR): a fiatalok felül barnábbak, mint a felnőtt egyedek, erősebben sávozottak; az alsó testtájak színe fakóbb sárga az állától a melléig barnássárgával árnyalva, a testoldal és a mell oldalsó része olajbarnával futtatott, a mell felső részén sötétbarna foltok helyezkednek el, a testoldalakon pedig keskeny sávok találhatóak; a farktollak, a másod- és harmadrendű evezők szegélye, valamint a középső- és a karfedők szegélye és hegye barnássárga színű.

FIÓKÁK (mozambicus törzsalak): keléskor a szemük csukva van, rózsaszín a bőrük, szürkésbarna pehelytollak találhatóak a fejtetőn, a tarkó, a szárnyak, a hát, a farktő, a has és a lábak narancssárgák, a csőr narancssárga, a hegye barna, a tojásfog piszkosfehér, csőr belső felülete élénkvörös színű.
S. m. caniceps (d’Orbigny): Előfordul Szenegáltól Kamerunig délre a Benue-alföldig. A fejtető, a fülfedők és a nyak oldalsó része inkább szürke, mintsem zöld; a dolmány és a vállfedők színe fakóbb, tompább olajzöld, mint a barbatus alfaj esetében; homlok- és szemöldöksávja keskenyebb és kevésbé intenzív sárga ugyan úgy, mint a pofacsík, az áll és a torok. A tojók nyakfoltjai feketés színűek. Szárnymérete: (n=9, hím) 61-70mm (átlag: 64,3mm). Testsúlya: Ghánában (n=40, hím) átlag: 10,8g, (n=31, tojó) átlag: 10,4g, (n=45, nem szexált) 7,0-13,0g (átlag: 10,2g).
S. m. punctigula (Reichenow): Előfordul Kamerunban, északra Toukte, Grand Capitaine és Koum térségéig (é.sz. 8°20’-8°35’). Hasonlít a barbatus alfajra, de testének felső része, háta sötétebb olajzöld (kevésbé sárgás); a fülfedői sötétebbek; homlok- és szemöldöksávja keskenyebb; a koronája zöldebb, mint a caniceps alfaj esetében. A tojók nyakfoltjai szintén feketés színűek, mint a caniceps esetében. Kissé nagyobb, mint egy tipikus barbatus: szárny: (n=10 hím) 68-73mm (átlag: 69,9mm). Testsúlya: (n=8, nem szexált) 13,0-15,1g (átlag: 13,5g).
S. m. gommaensis (Mackworth-Praed és Grant): Előfordul Nyugat-Etiópiában (Tana-tótól Gammáig). Testének felső része, háta sötétebb olajzöld, barnásan árnyaltabb, mint a barbatus esetében. Testoldala sötétebb, mint a grotei alfaj esetében; homlok- és szemöldöksávja keskeny. Testsúlya: (n=43, nem szexált) 9,8-12,4g (átlag: 10,9g).
S. m. grotei (Sclater és Mackworth-Praed): Előfordul Szudánban a Nílustól keletre Eritreáig és Nyugat-Etiópiáig (Baro-folyó). Felül sárgászöld, mint a barbatus, de fakóbb és barnásan árnyaltabb; a szemcsík és a bajuszsáv halványabb, szürkébb; testének alsó része kissé fakóbb. Homlok- és szemöldöksávja széles.
S. m. mozambicus (Müller): Előfordul Kenya tengerparti térségétől kiindulva Malawiig és Közép-Mozambikig (Tanzániában nyugatra Moshi, Kilosa és Songea térségéig) és Zambiától Zimbabwéig, Kelet- és Délkelet-Botswanában, Dél-afrikai Köztársaság északi és nyugati területein és Free State tartományban. Felül matt olajzöld sötétbarna sávozással, robosztusabb mint a barbatus, a koronája, nyaka és fülfedők hátsó része szürkésen színezett; sárga homlok- és szemöldöksávja széles, szemsávja sötét olajbarna, bajuszsávja fekete; testének alsó része aranysárga, a mell oldalsó része olajbarnás (kevésbé zöld). Szárnymérete: (n=8 hím) 66-70mm (átlag: 68,0mm). Testsúlya: (n=11 hím Zimbabwéből) 9,3-12,8g (átlag: 11,4g), (n=17 tojó Zimbabwéből) 10,0-13,3g (átlag: 11,6g); havonként változik az adult egyedek átlagtestsúlya 11,2g (február) és 12,0g (április-május) között és az immatur egyedek átlagtestsúlya 11,1g (július-augusztus) és 11,9g (október-december) között (Hanmer 2002).
S. m. granti (Clancey): Előfordul Dél-Mozambikban (Inkomati-folyótól délre), Dél-afrikai Köztársaság délkeleti területein és Kelet-Szváziföldtől KwaZulu-Natal és Eastern Cape tartományokig. Hasonlít a törzsalakra, de felül mélyebb zöld színű, főleg a fejtetőn található csíkozás kissé sötétebb és erőteljesebb; a fülfedők kifejezetten sötét olajzöld színűek. Testsúlya: (n=97 dél-afrikai hím) 9,3-16,2g (átlag: 11,8g), (n=45 dél-afrikai tojó) 10,0-13,6g (átlag: 11,6g), (n=110 dél-afrikai nem szexált egyed) 8,5-16,2g (átlag: 13,3g) (Maclean 1993).
S. m. vansoni (Roberts): Előfordul Délkelet-Angola és Namíbia határvidékén Délnyugat-Zambiáig (Barotszeföldtől északra Balovaléig) és Nyugat-Botswanában. Meglehetősen fakóbb, mint a törzsalak, szürkészöldebb (kevésbé barnás), a fejtetőn található csíkozás kevésbé kifejezett.
S. m. samaliyae (White): Előfordul Délkelet-Zairében (Karanga és Lomami térségében), Délnyugat-Tanzániában (Ufipa és Rukwa térségében) és Zambia határvidékén (Mwinilunga térségében és Kabompótól Luapala környékéig valamint a Mweru-tónál). Felül élénk olajzöld, mint a barbatus, de a dolmánya és a vállfedők erősen sávozottak ugyan úgy, mint a törzsalaknál; a fülfedői sötét olajzöld színűek; testének alsó része aranysárga. Szárnymérete: (n=5 hím) 70-71mm (átlag: 70,6mm).
S. m. tando (Sclater és Mackworth-Praed): Előfordul Gabonban, Kongóban, Nyugat- és Dél-Zairében (Kasai) és Angolában (kivéve a délkeleti határvidéket); betelepítették Sao Tomé-szigetre (ezt a populációt régebben „santhome” alfajnak nevezték) és a Mafia-szigetre. Zairében átmeneti alakot képez a samaliyaealfajjal. Hasonlít a samaliyae alfajra, de sötétebb zöld felül, a mell oldalsó része és a testoldal zöldebb.

Terepi megjelenése: Mérete 10-13 cm. Egy közönséges, átlagos kis csicsörke élénksárga alsó testtájékkal és farcsíkkal, rövid és fehérhegyű farktollakkal; az arcmintázata meghatározó: széles sárga homlok, szemöldöksáv és pofacsík fekete szemsávval és bajuszsávval ellentételezve. A tojók fakóbbak, a szemsávjuk és bajuszsávjuk inkább szürke, mintsem fekete; a juvenilis egyedek tompább színűek és szürkébbek felül, piszkos sárga színűek alul, de arcmintázatuk már meghatározó; a mellük foltos, jól látható a barnássárga szárnycsíkjuk. A nagyobb termetű sárga csicsörke (S. flaviventris) egyes alfajai is rendelkeznek hasonló arcmintázattal, de ezeknél a szemsáv és bajuszsáv szélesebb és olajzöld színű, valamint a farcsík zöld és nem sárga színű. Jól elkülöníthető a citrommellű csicsörkétől (S. citrinipectus) sárga szemöldöksávja, zöld háta és teljesen sárga alsó testtája által. Terepen esetleg összetéveszthető még a fehérhasú csicsörke (S. dorsostriatus) törzsalakjával (Zimmermann és mtsai. 1996).

Hangja: Hívóhangja különféle dallamos füttyentésekből áll: „szíí-vúú”, „véj-tszíí-véj”, „véj-tszrrr”, „tyuvéj-tyuvíí”, „tyuvéj-pú-tszííp”, gyakran hangicsálnak megszakítás nélkül, csak úgy komótosan, önálló rövidke énekfoszlányokkal fűszerezve; különböző variációkat hallat, de sajátságosan ismételgethet egyetlen motívumot is; például az egyik madár az énekét leggyakrabban egy „szíí-viri-csí-vúú” motívummal vezeti be, majd 3-4 újabb tétellel folytatja azt, míg egy másik pedig többször ismétel egy „szíí-szíí-szuvéjó-tyiuúp, szuvéjó-tyiuúp” dallamot egy hosszabb ének részeként. Egyes dalok harmonikus trillákkal és csicsergésekkel vannak díszítetve, másokból pedig ez hiányzik. Ritkábban énekelnek folytonosan, de énekük hosszabban hallható, mint más csicsörkék esetében. A kapcsolattartó hangja halk, nem túl dallamos „csirip”, „csrup” vagy „szizity”; a fiókák ciripelés szerűen pityegnek a fészekben, etetéskor fátyolos és rekedtes „kizzkizzkizz” vagy „chachacha…” hangot adnak ki (Skead 1960).

Természetes élőhelye: Megtalálható különböző nyílt erdős területeken, fás szavannákon és más nyílt vidékeken: „miombo”- és egyéb sűrű erdőkben, tisztásokon, ligetekben, akácosokban és más tövises cserjésekben, facsoportokkal és bokrokkal tarkított műveletlen füves vidékeken, folyópartok csalitosában, parkokban, szántóföldeken különös tekintettel az indiai köles (Pennisetum glaucum) mezőkön és a lecsonkolt fákkal tarkított réteken, legelőkön, tanyák környékén és vidéki falvakban, kertekben, sáros ösvények és homokos gyalogutak mentén, mocsaras vidékek gazosaiban, tengerparti bozótosokban és fövenypartokon. Mozambikban Inhaca szigetén előfordul az erdőben, mocsarakban, mezőkön, zsurlólevelű kazuárfa (Casuarina equisetifolia) ligetekben és a mangrove erdőkben. Előszeretettel kiül a magasabb kiszögelésekre, mint például telefonvezetékekre, kerítésekre, fákra és a magasabb fűfélékre; bejár az istállókba és gazdasági épületekbe gabonaszemekért, továbbá rájár a madáretetőkre is.
Megfigyelhető magányosan is, de többnyire párban vagy hármacskán; gyakran 5-10-es csapatokban, nagyritkán 20-100 példányos seregben. Aktív, attraktív és játékos. Főleg a talajon táplálkozik, de nem csak kizárólag ott; szökdécselve halad, de lépegetni is tud. Rendszerint együtt táplálkozik más csicsörke fajokkal, vidapintyek és asztrildokkal. A magokat közvetlenül a magas fűszálak hegyéről szedegeti úgy, hogy rászáll a növény szárára, emiatt az lehajlik a madár súlya alatt, majd oldalazva ellépeget a magokat tartalmazó kalászig, amíg az a földön fekszik szépen felcsipegeti belőle a magokat; azonban a szár olykor kiugrik a fogása alól, ilyenkor elölről kezdődik az egész fűhajlítási procedúra (Skead 1960). A kazuárfák kis tobozából is kiszedegeti a Casuarinamagokat. A cirok kalászáról (Sorghum fajok) is előszeretettel csipeget; lehántolja a maghüvelyt és csak a feltárt gabonaszemeket fogyasztja. Felkapdossa a levéltetveket a gyümölcsfákról; röptükben elkapja a termeszeket, amint visszatért eggyel a kiülő fájára, ahhoz hozzádörzsöli, hogy eltávolítsa a szárnyait.
Röpte szaggatott és csapongó. Csapataik kifejezetten zajosak, bennük az egyedek gyakran kergetik és támadják egymást, fenyegető testtartással és tátott csőrrel; olykor kitérnek ez ilyen atrocitások alól és hamar keresnek maguknak egy üres, nyugodt faágat, de ha harcra kerül a sor, a két fél erőteljes szárnycsapásokkal, mellüket egymásnak vetve pöröl. A madárcsapatok röptében „szví-ít” hangokat hallat. A fákon éjszakáznak legfeljebb tízes csapatokban; rendszerint énekelgetnek és csicseregnek mielőtt elhelyezkednek éjszakára, a csapatok nem használnak reguláris éjszakázó helyeket. Csoportosan isznak és fürdenek a pocsolyákban. Több éneklő madárból álló kórusaik a nap bármely szakában hallhatóak hónapokon keresztül. Amikor a madár egy magas kiszögelésről énekel, hátraveti a fejét, kissé rezegteti a farkát és ide-oda billegteti a testét. Állandó fészkelő faj, de szezonálisan kóborol és néhány helyen csaknem vonuló madárnak számít, mint például a Nguuni Természetvédelmi Területen (Mombasza, Kenya), ahol rendszeresen előfordul december és március között, rendszertelenül novemberben és április meg július között, júliustól októberig pedig hiányzik. Némi szezonális ingadozás figyelhető meg Dél-Afrikában, de szezonálisan kóborol még Botswanában és rendszertelen kóborlóként megjelenik Kelet-Karoo vidékein.

Tápláléka: Kis magok; ezenfelül virágszirmok, gyümölcsök, kisebb levelek, nektár és rovarok. Kedveli a fészekvirágzatúakat, mint például az Ursinia és Vernonia fajokat (Dél-Afrika); a fügét (Sierra Leone). Fogyasztja az Eucalyptus, Helianthus annuus (napraforgó), Sorghum caffrorum (kafir cirok), Panicum maximum (guineai köles), Casuarina equisetifolia (zsurlólevelű kazuárfa) magját, a Kniphofia (fáklyaliliom) szirmait, a Hibiscus rosasinensis (rózsamályva) leveleit. Felkeresi az Aloe marlothii (aloé faj), A. candelabrum, A. arborescens és Strychnos innocua csőszerű fürtös virágzatát a bennük található nektár miatt. Fogságban elfogadja az Alternanthera pungens (papagájfű faj), Bidens pilosa (farkasfog), Sonchus oleraceus (szelíd csorbóka), Poa trivialis (sovány perje) és Panicum laevifolium (simalevelű köles) magjait; a Senecio tamides (aggófű faj), Alternanthera ficoidea (papagájfű faj) és Flaveria bidentis rügyeit, virágszirmait és leveleit (Brickell és Konigkramer 1997). Elfogyasztja a légy lárvákat, levéltetveket és a kisebb hernyókat. A fiókákat termeszekkel, szöcskékkel valamint tekintélyes mennyiségű maggal etetik.

Fészkelési szokásai: Magányosan vagy úgymond kisebb „kolóniákban” fészkel; monogám; territoriális. Az úgynevezett „kolóniák” két-három fészekből állnak, amelyek csak néhány méter távolságra vannak egymástól egyazon vagy szomszédos fákon; ez szokatlannak tűnhet csicsörkék esetében, de számtalanszor megfigyelték. Az udvarló hímekre nem jellemző a csicsörkéknél szokásos „pillangószerű” repülés. Ellenben a párok kergetik egymást, de nem repülnek túl gyorsan, röptük kissé szaggatott, kecses, vízszintes vonalú, gyors szárnycsapásokkal tarkított összecsapásokkal és alkalmanként énekkel fűszerezett. Négy-öt madár is részt vehet a lombozat ágai közti kergetőzésben.
FÉSZEK: nagyon kicsi, szabályos csésze alakú, kimondottan tömören épül finomabb fűszálakból és gyomnövények szárából vagy vékonyabb, puhább levélnyelekből, lágyabb növényi rostokból (lágyszárú növényekről vagy alkalomadtán kötelekről leháncsolt szálak), színtelen növényi piheszőrökből és állati szőrökből, az egész pókhálóval van megerősítve, vagy a külső oldala pókháló és száraz levél keverékével van kitapétázva, amely ezüstös színű benyomást kelt, nagyon finom növényi szálakkal és némi állatszőrrel vékonyan ki van bélelve. MÉRETE: külső átmérő: 60-70mm, belső átmérő: 40-44mm, külső magasság: 30-34mm, belső mélység: 24-31mm (Nigéria, Serle 1940); belső átmérő: 50mm (n=3, Zaire); átlagos külső átmérő: 68mm, átlagos belső átmérő: 47mm, átlagos külső magasság: 50mm, átlagos belső mélység: 33mm (n=4, Dél-Afrika). A fészkét bokrokra és fákra 1-4 méter magasan építi (rendszerint 2 méterre), a lombozat takarásában ágvillába vagy az ágak kereszteződésébe, ahová pókhálóval szilárdan rögzíti; gyakran a kisebb fák oldalágának végére helyezi vagy a csúcs közelébe, általában jól rejtett, de van mikor látható helyre; gyakran építi visszanyesett facsemeték sarjcsúcsába vagy kisebb Eucalyptus fákra vagy Protea bokrokra, Acacia bozótosba, a településeken belül út menti fákra vagy magasabb trópusi fenyőkre; nagyritkán zöld banánfürtökbe, fiatal olajpálmák ferde pálmalevelére, fagyöngy közé. A fészket általában a tojó építi, de a hím is követi őt a fészekanyag gyűjtő körútjain és harsányan énekel, amíg amaz építkezik. Mindazonáltal három megfigyelt pár esetében a hímek is gyűjtötték a fészekanyagot (egy régi rőtszárnyú fényseregély (Onychognathus morio) fészekből, egy öreg, kidobott hajókötélből és leháncsolt fakéreg szálakból; Skead 1960).

TOJÁSOK: 2-3, általában 3 (Nigéria); 1-4, átlag: 2,7 (33 fészekalj, Malawi); 2-5, átlag: 3,2 (86 fészekalj, Dél-Afrika). Egymást követő napokon jelennek meg. Tojásdad alakúak, enyhén fényes felületűek; tiszta fehér, szürkésfehér, kékesfehér vagy halvány krémszínűek, folttalanok vagy apró narancsos barna vagy sötétbarna pöttyökkel enyhén pettyezettek, a tompább végeiken elmosódott, halványlila héjfoltok lehetnek (Serle 1940). MÉRETÜK: (n=8, Nigéria) 15,0-16,9mm x 11,8-12,3mm (átlag: 15,7mm x 12,0mm); (n=9, Zimbabwe) 17,4-18,0mm x 12,1-13,0mm (átlag: 16,5mm x 12,7mm).

KÖLTÉSI IDőSZAK: Mauritániában: július – október; Gambiában: november; Libériában: hímek áprilisban kezdenek énekelnek; Maliban: július – október; Burkina Faso, Yatenga régió: a fészekanyagot szeptemberben kezdik gyűjteni; Észak-Ghánában: fészeképítés májusban kezdődik, de még gondoskodásra szoruló fiókákat augusztus és november között is meg lehet figyelni; Nigerben: október; Nigéria, Wukari régió: július – augusztus, Owerri régió: augusztus – október, Kafanchan régió: október – november; Szudánban szeptember; Kelet-Afrika: északi régiók: január, február, április – július, október, december, középső régiók: november – június, legfőképp február – április (15 fészekalj a 22 vizsgált fészekaljból), déli régiók: január, április, május, június – augusztus; Zaire, Katanga régió: február, Uele régió: augusztus – október; Angolában: április; Zambiában: december – április, augusztus – szeptember, legfőképpen február és augusztus; Malawiban: december – május, július, legfőképpen február – május; Botswanában: december; Zimbabwében: november – április (n=131 fészekalj: dec. 22%, jan. 30%, febr. 17%, márc. 21%); Észak-Mozambikban: március – május; Dél-afrikai Köztársaságban: október – május, KwaZulu-Natal tartomány: szeptember – április, Eastern Cape tartományban legfőképpen április – május.
KOTLÁS: Csak a tojó kotlik, gondosan üli a tojásokat. A hím gyakran énekel egy közeli kimagasló ágról és eteti a fészken ülő tojót. Inkubációs idő: 13-14,5 nap (átlag: 13,4 nap, n=4).
FIÓKÁK FEJLőDÉSE ÉS GONDOZÁSA: az 5. napon megmutatkoznak az elsőrendű evezőtolltokok; a 6. napon megjelennek a másodrendű evezők valamint a kéz- és karfedők tollkezdeményei, a szemek kezdenek felnyílni; a 7. napon a hát és melltollazat kezd kifejlődni.

A 8. napon az összes többi tolltok megjelenik a fióka testén, tollazat mutatkozik a testoldalakon, a combokon, a mellkason és a hason, a szemek félig nyitva vannak; 9-10. napon már látható az egész tollazat kivéve az állon; a 11. napon megjelennek a tollak az állon is. Eleinte a kotló tojót eteti a hím és amaz eteti a fiókákat, de aztán mindkét szülő etet. Az első néhány napban a szülők lenyelik a fiókák ürülékét, de később pedig az a fészek peremén rakódik le. A fiókák a fészekben 16-24 napig fejlődnek (átlag: 19,2 nap, n=7). Még egy darabig mindkét szülő eteti a fészekből kirepült fiókákat és sok időt tartózkodnak velük; a család mindig együtt mozog szoros egységet alkotva.

ÉLETTARTAM: a hat hónapnál idősebb egyedek túlélési esélye 65% per év, így az átlagos élettartamuk az első hat hónapot követően 2,3 év, habár néhány madár a 6-7 éves kort is megélheti (Hanmer 2002). A legidősebb ismert vadonélő egyed 8,5 évet élt (Oschadleus 2000). Azonban egy nem repatriálható felnőtt mozambiki csicsörke fogságban 16,5 évet is megélt (Liversidge 1971).

Referenciák: Clement, P. és mtsai. (1993), Hanmer, D.B. (2002), Irwin, M.P.S. (1979), Serle, W. (1940), Skead, C.J. (1960), Maclean, G.L. (1993), Vincent, A.W. (1949), Vincent J. (1936).

Írta: Dezső Péter alias Csicsörke (Budapest)